Lex Sláger - avagy a törvényhozási dömping koronaékköve

2010. július 31. - 11:18

Július 14., szerda: Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió és a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen. A bíróság nem kötelezhette az ORTT-t a szerződések felmondására, de az indoklásokban megállapította, hogy - mivel a szerződést nem lehetett volna megkötni - a médiahatóságnak kötelessége felmondani az FM1-gyel és az Advenio Zrt.-vel kötött szerződéseket.

Az elsőfokú ítélet már január 5-én megszületett, így nagy meglepetés nem érthette az érintett feleket. Az ítéletek az indoklásban hivatkoznak a jelenleg hatályos médiatörvény azon előírására, amely szerint "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll".

A bíróság jól beleköpött a levesbe, amit olyan ügyesen megfőzött tavaly a Fidesz és az MSZP. A Class FM az Infocenter cégcsoport (Fellegi, Nyerges, Stumpf) zászlóshajója a Heti Válasz, Lánchíd Rádió (na meg az RTL Klub) mellett, nem hinném, hogy a Fidesz hagyná elveszni a rádiót.

Nem is hagyták. A terv ördögi és sunyi volt. A médiatörvény szöveg szép hosszú, a kevés az idő az átolvasására, még kevesebb a megvitatására, csempésszünk bele valami rádiómentő pontot, és reménykedjünk, hogy senki nem veszi észre...

Nos, 45 percen múlt...

Július 22-én este 21 óra 39 perckor kezdődött a médiatörvény név szerinti szavazása. Előtte 45 perccel, 20:54 perckor, még a törvénytervezet vitájában jegyezte meg Novák Előd (Jobbik), hogy ő bizony észrevette a turpisságot: "az előterjesztők által benyújtott zárószavazás előtti módosítókban - mint tűt a szénakazalban - elrejtettek egy, szerinte a tavaly novemberben megszűnt Sláger Rádióra vonatkozó rendelkezést."

Figyeljük csak, csak négy szón múlik az egész:

Az új törvényben – mely visszamenőleges hatállyal szavaztak meg – mindez úgy szerepel: "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a – kizárólag a műsorszolgáltató által előidézett – jogsértő állapot még fennáll".

Az eddig hatályos jogszabályban viszont mindez úgy volt, hogy "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll".

Mivel az ORTT követte el a törvénysértést, így nem kell felbontani a szerződést. És az új törvény visszamenőleges hatályú...

 
Kétségkívül "A 60 Napos Nagy Törvényhozási Dömpingnek" ez a koronaékköve, a nagy lakoma desszertje.

A TASZ szerint ez alkotmányellenes. De tudjuk, nem véletlenül lett a szavazás július 22-re időzítve. A országgyűlés elnökének 15 napja van ugyanis, hogy aláírja és elküldje törvényt a köztársasági elnöknek. Július 22 + 15 nap = Augusztus 6.

Teljesen véletlenül pont ekkor költözik be Schmitt Pál a Sándor-palotába. Nagy pénzbe ne fogadjatok rá, hogy a médiatörvényt elküldi az Alkotmánybíróságra...

És magyar közállapotokat tökéletesen jellemzi, hogy erről csak és kizárólag a HVG írt. (A kuruc.info is beszámolt róla. Sz.J.) A sajtó többi részének ez nem hír.

Kuss van és nyár.

Forrás: Vastagbőr blog
Karikatúra: Gomba

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes