A Jobbik is támogatja - Felállhat a parlamenti vizsgálóbizottság a Sukoró-ügyben

2010. augusztus 14. - 06:39

A parlament őszi ülésszaka alatt valószínűleg felállhat a sukorói kaszinóberuházást vizsgáló parlamenti bizottság, mivel az MSZP és a Jobbik is támogatja az LMP kezdeményezését. A vizsgálóbizottság felállításához 78 képviselő aláírására van szükség. A 16 fős országgyűlési frakcióval rendelkező LMP csütörtökön jelentette be, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás ügyében.

Szabó Zoltán szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy pártja is támogatja a vizsgálóbizottság felállítását. A szocialista politikus hozzátette: 2009 nyarán támogatták a Fidesz által kezdeményezett, hasonló célú bizottságot is, de hiába született annak felállításáról parlamenti határozat, a testület nem kezdhette meg munkáját, mert a Fidesz nem delegált tagokat.

Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az MTI kérdésére azt mondta: annak érdekében, hogy az igazság kiderüljön, pártja is támogatja a sukorói ügyet vizsgáló parlamenti bizottság felállítását. Hozzátette azonban: a Jobbik az egész Sukoróra tervezett kaszinóberuházás ügyét szeretné feltárni, és - mint kiemelte - szeretnék azt elkerülni, hogy az ügyben az MSZP megpróbálja elterelni a figyelmet az előző kormány felelősségéről.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese csütörtökön azt mondta: az ügyben fontos tisztán látni, de a kormány vizsgálódásai „egyelőre eléggé szelektívre" sikerültek. Emlékeztetett arra, hogy az LMP levélben kérte a miniszterelnököt, hogy árulja el, korábban miről tárgyalt a befektetővel. Megjegyezte, úgy tűnik, hogy a történet egyik fontos tanúja a miniszterelnök, és a vizsgálóbizottság felállításának egyik eredménye az lehet, hogy kiderül, miről tárgyalt Orbán Viktor a befektetővel.

Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva mondta el, Orbán Viktor januárban pártelnökként volt jelen a sukorói kaszinó-beruházással kapcsolatban folytatott megbeszélésen.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár szerdai közleményében úgy fogalmazott: a miniszterelnök – aki, a magyar nemzetgazdaság fellendítése és a munkahelyteremtés érdekében mindig is fontosnak tartotta külföldi befektetők magyarországi jelenlétét – minden befektetőnek ugyanarra a tényre hívta és hívja fel a figyelmét.

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes