Biszkut és Simort is hamar utolérte a Sánta Kutya

2010. augusztus 14. - 06:59

Simor András jegybankelnök kapta augusztus 13-án a Sánta Kutya-díjat, míg az életműdíjat Biszku Bélának ítélte a Czakó Gábor vezette Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság. A bizottság 1998 óta rendszeresen összeül, és közmegegyezéssel dönt a díjazottakról, amikor péntek 13-át mutat a naptár. Általában azok a személyek és intézmények kerülnek terítékre, akik és amelyek a bizottság szerint félrevezették a közvéleményt.

Sánta Kutya-díjra ezúttal Simor András jegybankelnököt, életműdíjra pedig a rendszer nagy túlélőjét, Biszku Bélát találták érdemesnek. „A díjazottak sok esetben nem értik a tréfát, pedig ez egy pajkos díj” – mondta a bizottság nevében Czakó Gábor író.

Perrel fenyegette már őket Moldova György, Dr. Kende Péter és még sokan mások, de eljárás még sosem indult. Tehát – mondta Czakó – a díjazottak akkor sem mondtak igazat, amikor pert ígértek. Sánta Kutya-díjat kapott már többek között Jancsó Miklós filmrendező, Konrád György író, Medgyessy Péter kormánya, Gyurcsány Ferenc és a Szabad Demokraták Szövetsége is.

Forrás: mandiner.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes