A nemzeti együttműködés csak akkor fontos, ha Orbán beszél róla

2010. augusztus 17. - 09:45

"Huszonkilencedik intézkedésként pedig kérem önöket, hogy támogassák a kormánynak azt a döntését, amellyel elrendeli a kilakoltatási moratóriumot 2010. december 31-éig, és egyúttal tárgyalásokat kezdeményezünk az adósok és a hitelezők között a bajba jutott lakáshitelesek jövőjének rendezése érdekében." (Orbán Viktor, 2010. június 8., napirend előtti felszólalás)

Ritka eset, hogy a szerkesztők írnak ebbe a rovatba - áll a narancskoztarsasag.hu honlap olvasói levelei között. Most mégis erre kerül sor, mert a héten ismét kiderült: a hangzatos szavak mögött nincs valódi kormányzati szándék.

Mint ismeretes, 2010. június 15-én a Magyar Nemzeti Gárda tagjai a Jobbik parlamenti képviselőivel meg kívánták akadályozni egy ötgyermekes családanya kilakoltatását egy budafoki ingatlanból. A család önhibáján kívül nem tudta fizetni a lakáshitel törlesztőrészleteit, ezért egy héttel a fent idézett mondatok elhangzása után a végrehajtó kilakoltatást kezdeményezett - természetesen a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretében.

A kényszerhelyzetben levő család segítségére siettek a Magyar Nemzeti Gárda gárdistái valamint a Jobbik képviselői. Meglepő módon ekkor sikerült egy óra alatt kb. hatvan, állig felfegyverzett rohamdroiddal megtámogatni az Orbán Viktor beszédét figyelmen kívül hagyó végrehajtót... (Vajon e derék Pintér-legények hol vannak, amikor Borsodban vagy Szabolcsban épp egy ötgyermekes családot vagy egy nyolcvanéves idős embert kellene megvédeni a lincseléstől?)

Telt-múlt az idő, majd a képviselőknek levelet hozott a posta.

"Tisztelt .... Úr!
 
A 2010. 06. 15. napján Budapest, XXII. kerület Csöngő u. 3. szám alatt a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányság intézkedő rendőrei által észlelt "Rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség" (sic!) szabálysértésével kapcsolatban kérem, szíveskedjék 8 napon belül nyilatkozni arról, hogy a törvényben biztosított mentelmi jogával kíván-e élni, illetőleg arról lemond-e - figyelemmel a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 23. § (1) bekezdésére illetve az 1990. évi LV. törvény 6. § (1) bekezdésére.
 
Budapest, 2010. július 08. napon
 
Tisztelettel, stb."

 
Könyörgöm, valaki öntse már formába Narancsköztásaság játékszabályait, hiszen úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés csak akkor dicséretes dolog, ha a megfelelő személy beszél róla. Ha mások tesznek is érte (azaz segítik az elesetteket), akkor üldözendő...

narancsköztársaság.hu

U.i. A képviselők természetesen lemondanak mentelmi jogukról és állnak az eljárás elébe!

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes