"Ahogy ígértük!" - Számvetés a Jobbik parlamenti munkájáról

2010. augusztus 22. - 17:23

A Jobbik az eddigi parlamenti időszakban – ígéretének megfelelően – azokat az előterjesztéseket támogatta, amelyek evidens módon vagy szakpolitikai és lelkiismereti okokból a nemzet érdekében állnak. A párt programjával ellentétes, a nemzet érdeke helyett önző hatalmi törekvések ellen viszont eddig is fellépett, ezután is határozottan fellép majd.

Vajon milyen lesz a Jobbik a magyar Országgyűlésben? – találgatták az elemzők a választások után. Ki-ki vérmérséklete, előzetes beállítottsága szerint fogalmazta meg várakozásait. Volt, aki azt jósolta: a Jobbik gátlástalanul fog nekiesni minden kezdeményezésnek, ami a kormánytól ered, a „minél rosszabb, annál jobb” alapon, és volt, aki a „belesimulástól” tartott, vagy éppen ebben reménykedett. Holott a válasz egyszerű: abból kellett volna kiindulni, hogy mit ígért a Jobbik a választási kampány során, arra az esetre, ha ellenzékben lesz. Vagyis mindent támogatunk, ami a nemzet érdekében van, és ellenezni fogunk mindent, ami nem.

A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja pontosan eszerint viselkedett abban a törvényhozási dömpingben, amit a Fidesz-KDNP a maga kétharmados többségével diktált. Nézzük meg ezt részleteiben is.

A tárgyalt előterjesztések mindegyike a kormányzó pártoktól jött, mivel ellenzéki javaslatot egyetlen esetben sem támogatott a parlamenti többség, még a megtárgyalás szintjén sem. Így az „igen” szavazat minden esetben azt jelenti, hogy a Jobbik a kormánypártokkal szavazott, a „nem” pedig azt, hogy ellene. Elemzésünkben 65 előterjesztést vizsgáltunk, amelyek alkotmánymódosítást, törvénymódosítást, országgyűlési határozatot vagy egyéb döntést jelentettek.

 
A Jobbik 43 esetben támogatta a kormányzati előterjesztéseket, ami majdnem pontosan kétharmados arányt (66%) jelent. Az LMP 27-szer (41%), az MSZP 17 alkalommal (26%) mondott igent. Látható, hogy értékrendjében – minden valós, nem egyszer kegyetlenül éles konfliktus ellenére – a jobboldali radikális Jobbik közelebb áll a kormányzó jobbközép koalícióhoz, mint az eszmeileg ellentétes térfélen található baloldali-liberális-zöld párt, az LMP, valamint a hatalomból – megsemmisítő veresége után – kiesett baloldali-posztkommunista alakulat, az MSZP.

Az együttszavazások szintén érdekes képet mutatnak. (Az ábrán a „Fidesz” megjelölés a Fidesz-KDNP koalíciót jelenti.)

 
A 65 esetből 9-szer fordult elő, hogy a parlament összes frakciója igennel szavazott. A Jobbik szempontjából a támogató voksok közül a leggyakoribb eset (15-ször) olyan volt, amikor az LMP-vel együtt mondott igent egy kormányzati előterjesztésre, vagyis ez esetekben az MSZP egyedül maradt. Közel ennyi alkalommal (14-szer) csak a Jobbik támogatta az előterjesztést, 5 esetben pedig az MSZP-vel együtt, az LMP ellenében. Az ellenző szavazatok nagy részében (19-szer) a három ellenzéki párt egységesen nemmel szavazott. A többi 5 esetben a Jobbik egyedül állt szemben a többséggel és a baloldali ellenzékkel.

A kép tehát tarka. De ha megnézzük, hogy az egyes kategóriákba milyen előterjesztések tartoznak, a következetes vonalvezetés tetten érhető.

Voltak olyan előterjesztések, amelyeket az Országgyűlés egyöntetűen támogatott. Ezek között volt – örvendetesen – a stratégiai fontosságú nemzetpolitikai lépés, a magyar állampolgárság könnyített megadása az elszakított országrészeken élő nemzettársainknak. A többi olyan praktikus előterjesztés volt, amelyek ésszerűsége vagy igazságossága nehezen lett volna vitatható: a gázellátás esetében a központi ármeghatározás lehetősége, a közcélú adományok áfa-mentessége, az agrár-kárenyhítések felgyorsítása és egyszerűsítése vagy a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása. Ezeknél aligha kérdőjelezhető meg, hogy a nemzet érdekében születtek.

Egy másik nagy csoport volt az, ahol egyedül az MSZP szavazott nemmel. Ezek között volt – érthetően, bár nem megbocsáthatóan – a 2006-os rendőrterror áldozatainak kárpótlása, vagy éppen a Polgári törvénykönyv „gyurcsányista” szellemben fogant, széles körben bírált, erőltetett módosításának hatályon kívül helyezése. Mindezekkel az elmúlt 8 év gyalázatára mondtunk nemet. Más esetben ideológiai természetű volt az MSZP egyedül maradása: ilyen volt az a döntés, hogy a népszámláláskor újra kérdezzenek rá a vallási hovatartozásra.

A Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításakor saját klientúrájuk érdekeit védték, de legtöbb esetben egyfajta „dacreakció” is szerepet játszhatott az elutasításban. Ide tartozik számos előterjesztés a gazdaság, a kultúra vagy az oktatás területéről (pl. a csődeljárások, a kis- és középvállalkozások támogatása, a kulturális örökség vagy az esélyegyenlőség kapcsán), amit rajtuk kívül mindenki megszavazott. Az meg már egyenesen a „hisztipárti” jellegből adódik, hogy olyankor is nemmel szavaztak, amikor a parlamenti szokásjog egyértelmű igent kívánt volna, mint például a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény esetében.

Azon esetekben, amikor a Jobbik olyan előterjesztést támogatott, amelyet csak az LMP ellenzett, jellemzően a liberális dogmatika állt szemben a józan ésszel – mint például abban, amikor az új szabályozás a nyolc általános elvégzéséhez köti a jogosítvány megszerzését.

Végül nézzük azokat a döntéseket, amelyeket az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik támogatott. Ezek közé tartozott a parlament létszámának 200 főre való csökkentése, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtétel (a trianoni döntés emlékére), számos közoktatási javaslat (a kistelepülési iskolák fenntartására, az évismétlés és osztályozás visszaállítására az alsó tagozatokban), szociálpolitikai döntések (mint például a családi pótlék tankötelezettséghez kötése), a gazdasági döntések jelentős része (a közbeszerzési törvény módosítása, az egyszerűsített foglalkoztatás egyszerűsítése, a költségvetési korrekciók életszerűbbé tétele vagy éppen az a „Matolcsy-csomag”, amely a kormány 29 pontos gazdaságpolitikai kezdeményezéseinek nagy részét takarja). Ezek többnyire olyan kérdések voltak, amelyekben a klasszikus bal-jobb törésvonal mutatkozott meg.

Akárcsak az előző esetekben, itt is igaz az előterjesztések egy részére: józan ésszel és egészséges nemzeti érzéssel aligha vonható kétségbe, hogy a Jobbiknak ezeket támogatnia kellett. Más esetekben, ahol bonyolult szakmai kérdésekben ütközhetnek önmagában teljesen ésszerű érvek, mint például a gazdaságpolitikai döntésekben, ott komoly szakmai vita alapján alakítottuk ki álláspontunkat. Ezekben a kérdésekben nehéz kétséget kizáróan jól dönteni, de legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint adtuk meg a támogatást. Nem egy esetben azért, mert a kormány éppen olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek – vagy ahhoz nagyon hasonlóak – a Jobbik programjában jelentek meg először.

De nézzük azokat az előterjesztéseket, amelyeket a Jobbik határozottan ellenzett. Ezek közül az ellenzék egységesen nemmel szavazott a kormányprogramra és a miniszterelnök megválasztására (ami természetes egy ellenzéki párttól), valamint azokra a törvényjavaslatokra, amelyek semmi más célt nem szolgáltak, mint a Fidesz hatalmának bebetonozását. Ide tartoznak az önkormányzatokat és az önkormányzati választásokat, a médiát és szólásszabadságot, valamint több független szervezet vezetőinek (ÁSZ, GVH) és tagjainak (Alkotmánybíróság) megválasztásának módosítását érintő törvénymódosítások.

Ezen esetekben a nemzet érdeke – és ilyen módon esetleges támogatásuk – fel sem merült. A Jobbik ezeket a kezdeményezéseket élesen támadta a parlamentben, de adott esetben parlamenten kívül is, utcai demonstrációval. Szintén egységesen elutasította az ellenzék az állami vagyongazdálkodás módosítását, ami a kormánynak az átláthatóság rovására biztosít nagyobb szabadságot privatizációs döntésekben, és a köztisztviselők jogállásának módosítását is. A Jobbik ez utóbbi esetben egyetértett a politikai kinevezettek és az alkalmatlanok eltávolításának céljával, de nem támogatta a közigazgatás szétzilálását és az indokolatlanul mélyre hatoló, sok esetben öncélú, ráadásul következetlen politikai tisztogatást.

Külön kategóriát jelentenek a közbiztonsági törvénymódosító csomagok. Ezeknél az elutasítás ugyan egyöntetű volt az ellenzék részéről, de egészen más indokból. Az első csomag tartalmazta a „három csapás” jogszabályba foglalását, valamint más szigorításokat, amelyeket a Jobbik jó szívvel támogatott volna, saját programja alapján is. Ugyanakkor becsomagolták a „salátatörvénybe” a holokauszt-tagadás büntethetőségének kibővítését a kommunizmus bűneire, ami egyben az eredeti korlátozás helybenhagyását is jelentette. (Ebben a kérdésben a Jobbik és az LMP állt egy platformon, a szólásszabadság védelmében, míg a Fidesz az MSZP-vel árult egy gyékényen.) A Jobbik ezt a kettősséget a tartózkodó szavazatával fejezte ki.

Még durvább volt a második közbiztonsági törvénycsomag, ami – szintén számos ésszerű, és önmagában jó szívvel támogatható szigorítás mellett – tragikusan sajnálatos, felháborító jogkorlátozást is bevezetett, nem is titkoltan a Magyar Gárda utódszervezeteinek és azok tagjainak üldözésére, mintegy betetőzve a Gyurcsány-Bajnai-Draskovics rezsim jogtiprását. A Jobbik ez esetben nem tehetett mást, mint hogy – tiltakozásul – tarkóra tett kézzel felállt, és nem vett részt a szavazásban. (A baloldali ellenzék természetesen nem emiatt szavazott nemmel, ők a valódi bűnözők „jogaiért” aggódtak.) A „saláta-törvények” amúgy is arcpirító gyakorlata ilyen, a lelkiismereti szabadságot is próbára tevő törvények esetében különösen szégyenletes. A Jobbik tiltakozása ennek is szólt.

A szavazási eredményeket és együttszavazásokat tekintve megállapítható: a parlamentben jól kirajzolódtak az előzetesen várható törésvonalak. Míg korábban a kormánypárti-ellenzéki választóvonal egybeesett a jobboldali-baloldali választóvonallal, ez most koránt sincs így. Egyrészt létezik egy törésvonal a kormánypártok és az ellenzék között, ami a szavazásokban is megmutatkozott (lásd a hatalomkoncentrációt szolgáló törvénymódosításokat).

Másrészt a jobboldali-baloldali törésvonal nyilvánult meg a gazdaságpolitikai, a közoktatási és szociálpolitikai intézkedések támogatásában vagy elutasításában (ezekben a Jobbik, mint jobboldali ellenzék a kormányt támogatta a baloldali ellenzékkel szemben). Végül a parlamenti vitákban gyakran megmutatkozott a harmadik törésvonal is, ami a régi pártokat (Fidesz, KDNP, MSZP) választja el az új pártoktól (Jobbik, LMP).

Összességében elmondható: a Jobbik – ígéretének megfelelően – azokat az előterjesztéseket támogatta, amelyek evidens módon vagy legjobb szakpolitikai tudásunk és lelkiismeretünk szerint a nemzet érdekében áll, sok esetben saját programunknak is megfelelően. A programunkkal ellentétes, a nemzet érdeke helyett önző hatalmi törekvések ellen viszont eddig is, ezután is határozottan fellépett, fellép. Ahogy ígértük.

Hegedűs Tamás
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Frakcióvezető-helyettes

barikad.hu