Török Gábor: Nemzeti együttműködés a mindennapi kultúrában

2010. augusztus 23. - 02:33

Egyszer a rádióban hallottam valakit arról beszélni, hogy mit is jelent a hazaszeretet. Nagyon megfogott, amit mondott: azt állította, hogy hiába a látványos szimbólumok és a nagy szavak, aki nem lassít le az úton ott, ahol honfitársai élnek, semmit sem tud a haza szeretetéről.

Hadd legyek kivételesen személyes: több mint egy éve egy fővárostól távoli kis faluban lakom, ahová többek között azért költöztünk, hogy a tavaly született kisfiam jó levegőn, szép környezetben, a természethez közel ismerkedhessen a világgal. Kiváló lehetőség ez nekem is a megfigyelésre, itt ugyanis sokkal feltűnőbbek azok a dolgok, amelyek egy rohanó nagyvárosban már észre sem vehetők.

Amióta itt élek, egyre jobban szeretném megérteni például, hogy miként gondolkoznak azok a motorosok és autósok, akik akár nappal, akár éjjel döbbenetes sebességgel és hatalmas zajjal képesek átrobogni egy-egy apró településen. Ezek a hazafiak bizonyára rossz néven vennék, ha fülsüketítően ordítanék a házuk előtt, de az valamiért nem zavarja őket, hogy ott, ahol éktelenül repesztenek, emberek élnek, talán kisgyerekeket próbálnak éppen elaltatni, vagy egyszerűen csak fáradtak, pihenni szeretnének.

A közúti tiszteletlenség persze csak egy formája a polgártársak iránti teljes közömbösségnek, hasonló bunkóságok szinte minden élethelyzetben előfordulnak. S hogy mi ebben a politika? Sokszor tűnődöm azon, hogy vajon nem lenne-e feladata a politikának ezekre a mindennapos bosszúságokra irányítani a figyelmet. Nem csupán szigorúbb büntetésekről és több ellenőrzésről beszélek (persze arról is), hanem sokkal inkább a szemlélet megváltoztatását segítő – nevezzük így - kampányokról, érvekről és példamutatásról.

Vajon nem lenne alkalmas erre is a kétharmad, vajon nem volna helyes, ha például a sokat emlegetett nemzeti együttműködés a szimbolikus lépéseken és az intézményi változásokon túl a mindennapi kultúrára is vonatkozna? Nem kellene-e pénzt és energiát áldozni arra, hogy mindannyian megértsük: nem elég beszélni a magyarságunkról és az összetartozásunkról, ismeretlenül is figyelnünk kellene egymásra. Első lépésként talán annyi is elég lenni, hogy nem ártunk.

Számomra amúgy ez mára hitelességi kérdéssé vált: akinek a száguldása esélyes arra, hogy felébressze a kertben szundikáló fiamat, ha kérhetem, nekem inkább ne aggódjon a magyarság fogyásáért.

Forrás: Török Gábor politikai elemző blogja