A Commerzbank elemzői szerint, bár Magyarország "saját maga által előidézett mini válsága" mostanra enyhült, továbbra is jelentős strukturális kockázat mutatkozik a hazai részvénypiacon. A magyar piac jelenleg a szomszédos országok eseményei, valamint a Fidesz-kormány hozzáállása miatt kockázatos.
A hazai befektetői hangulatot negatívan befolyásolják a romániai események, emellett a bank szerint a Fidesz-kabinet fiskális politikával kapcsolatos hozzáállása nem kiszámítható. A Commerzbank leszögezi, hogy a legfrissebb adatok szerint már májusban felhasználta az ország az idei költségvetési keret 85 százalékát és kétséges, hogy 2010-ben teljesíthető-e a Nemzetközi Valutaalap által kitűzött 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél.
Szintén kérdéses, hogy az Európai Unió, illetve az IMF elfogadja-e majd a Fidesz-kormány terveit a jelenlegi megállapodás keretében, mint ahogy az is, hogy a kormány által tervezett adócsökkentések elegendőek lesznek-e a hiánycél teljesítéséhez. A Commerzbank megjegyzi, hogy még a bankadóhoz hasonló, kevésbé ellentmondásos reformelképzelések is tiltakozást váltottak ki az Európai Központi Bankból. Ugyanakkor az elemzők a strukturális problémák ellenére idén 1 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, jövőre véleményük szerint 3,2 százalékkal bővül a magyar gazdaság.
Forrás: VG.hu