Kiszivárgott az Alstom metrókocsik teljes hibalistája

2010. augusztus 24. - 00:44

Eljutott lapunkhoz az Alstom Metropolis metrókocsijainak teljes hibalistája - számol be a Hírcsárda.hu, amely kizárólag álhírek közlésére szakosodott honlap. A négyszáz pontos, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által összeállított hibalistából csak a súlyos hibákra fókuszáltunk, ám ezek is megdöbbentőek, hiszen többek között a fékrendszerek a vezetőtől is függetlenek - írja az álhírportál.

A listából a teljesség igénye nélkül szemezgetünk:

1. Az ajtók záródását jelző szöveg Google Translate-tel készült, ami az alábbi eredményt hozta: Lányok, fiúk, ajtók sikálom, nézzél!

2. A fékrendszerek öntudatra ébredtek, mint a Skynet, gyakran nem engedelmeskednek a vezetőnek.

3. Az ablakok nyitásnál tízből kilenc alkalommal átvágták a csuklón futó artériát.

4. A vizuális utastájékoztató rendszer két megálló távolságban epilepsziát válthat ki.

5. A fogódzkodók, a padló és a vészjelző is rákot okoz. A vészjelző olyan gyors lefolyású rákot, hogy még megnyomására sem marad idő.

6. A szerelvény fényszórója mozgásérzékelős, és csak akkor kapcsol be, ha valaki átszalad előtte.

7. A szerelvény kerekeit 300 kilométerenként cserélni kell, így külön boxutca kialakítása indokolt.

8. A használati utasítás csak kínai és tamil nyelven áll rendelkezésre, ám ez is számtalan trágár szót tartalmaz.

9. A légkondicionáló által befújt levegő 70 százaléka szén-monoxid, amit a légszűrő termel.

10. A belmagasság néhány helyen csak 110 centiméter, ami zavarja a testmagasságal rendelkező utasokat.

231. A szerelvény ajtaja záródáskor csonkolásos baleseteket okoz. Erre nem megfelelő megoldás a tükör befordítása, hogy a metróvezető ne legyen rosszul.

232. A szerelvények összerősítése purhabbal történt, ami kanyarokban elenged.

233. Az alváz rozsdásodik, ami meglepő, hiszen műanyagból készült.

234. Gyorsításkor gyakran csak a középső vagon gyorsul, így hajlamos megelőzni az elöl futót.

235. A teljesen automata vonatbefolyásoló rendszer működtetéséhez eddigi számításaink szerint 6-8 ember kell, sőt kanyarokban az utasoknak is be kell segítenie.

310. Az áramszedő legalább négy méteres szikraívet húz, amivel nem kizárt, hogy a sínhez hegeszti magát alacsonyabb sebességnél.

311. A kommunikációs rendszer tesztjére egyelőre nem tudtunk sort keríteni, mivel a gyártó nem adta meg a 32 jegyű PIN kódot hozzá. A PIN kód megadása minden egyes üzenetnél vagy rádió forgalmazásnál a későbbiekben is nehézségeket okozhat.

312. A szerelvény gyorsításkor 4 métert nyúlik.

313. A szerelvény kanyarodáskor kettétörik.

314. Az utasok bélgázaitól az ülés felpúposodik és erősen maró savat fejleszt.

400. A vezetőfülkében 200.000 euró készpénzre bukkantunk, ami akadályozza a vészfék működését.

hircsarda.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes