Kétharmados többséggel könnyű "köcsögözni"

2010. augusztus 26. - 12:38

A hét politikai bulvárhíre, miszerint Szikora Róbert, az R-Go együttes frontembere egy koncert alkalmával nemes egyszerűséggel "leköcsögözte" Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt. Merem remélni, hogy aki rendszeresen olvassa az írásaimat, annak nem kell külön ecsetelnem, milyen fokban értek egyet Szikora Róbert sommás véleményével. Leírtam már egy bizonyos helyen, és ma is vállalom, miszerint a Gyurcsány nevezetű fehérjeképlet, ha másért nem is, de 2004 december ötödikéért száz kínhalált érdemelne. Ám most egész másról szeretnék hangosan gondolkodni.

Annak idején, "amikor én még kissrác voltam", nem igazán volt menő dolog az R-Go nevezetű együttesért rajongani. A suliban mi, a "hangos többség" Iron Maiden-t, Saxont meg Pokolgépet hallgattunk, és furcsálkodva néztünk arra a csodabogár osztálytársunkra, aki az egyik nagyszünetben bejelentette, hogy kínkeserves sorban állás után sikerült megszereznie a csikidam stílus kitalálóinak nagylemezét.

Mindezek ellenére azt mondom, hogy Szikora Róbertnek kijár a tisztelet. Nem kezdett el mellébeszélni, nem kért bocsánatot, felvállalta a szavait, és az egyik kereskedelmi televízió reggeli adásában is megerősítette a véleményét, többször is "lény"-ként aposztrofálva a nemzetárulót, és azt sem rejtette véka alá, hogy nézete szerint Gyurcsány a legkártékonyabb alakok egyike, aki a magyarság ellenében valaha is fellépett.

Csakhogy, ahogy a címben is utaltam rá, kétharmados többséggel ez már könnyű. Hogy szeretve tisztelt öreg barátom szavait használjam: nincs benne zseton. Hol volt Szikora Róbert, meg úgy az egész művészvilág, amikor az ég zengett? Hol volt és mit mondott akkor, amikor "a nagymamát lovakkal taposták"?

Magyarországon szerintem nem létezik olyan, hogy elit. Sem politikai, sem társadalmi értelemben. Azt gondolom, hogy amikor egy nyilvánvalóan nemzetrontó kurzus visszaél a hatalmával, akkor egy egészséges társadalomnak meg kell mozdulnia. Az úgynevezett elitnek kell a társadalmi immunrendszer csúcsán állnia, és amikor veszély fenyegeti a nemzetet, akkor az elsők között kell kinyilvánítania: Nem, nem, soha!

2006 őszén be kellett volna zárnia az összes színháznak. Ma itt nem lesz előadás. Amikor a torzszülött hatalom a saját népére lövet, akkor Thália papjai és papnői nem játszanak. El kellett volna némulnia az összes rádió- és tévéadónak. Amikor az utcán ártatlanok vére folyik, akkor nem létezhet más híradás, más műsor, mint a való világ bemutatása. Tanszünetet kellett volna hirdetni valamennyi egyetemen és főiskolán, fekete zászlót kellett volna kitűzni minden közintézményre, és be kellett volna zárnia az összes szórakozóhelynek, mert nem teszünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, amikor nyilvánvalóan nagyon nincs.

Ehhez képest én mindössze egyetlen emberről tudok, Blaskó Péter színművészről, aki nem vette át a Kossuth-díjat, mert elmondása szerint nem tudta volna összeegyeztetni a lelkiismeretével azt a tényt, hogy kezet fog a Gyurcsány nevűvel. Csakhogy Blaskó Péter színművész mindezt még a gyurcsányi érában nyilatkoztatta ki, nem pedig kétharmados támogatottsággal a háta mögött, mint Szikora Róbert.

A társadalmunk nagyon beteg. Immunrendszere, önvédelmi képessége szinte már nem is létezik. És erre nem lehet gyógyír a kétharmados többséggel támogatott csikidam sem.

Szebb Jenő

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes