Hogy áll Debrecenben a nyugati elkerülő út? Sehogy!

2010. augusztus 28. - 10:44

Június elején írtam, hogy buldózerek jelentek meg az évek óta húzódó fejlesztés, a nyugati elkerülő (Antall József út) nyomvonalán, földet toszigálva - írja a Debbenet blog szerzője, majd így folytatja: Erre nagyon belelkesültem, hogy akkor végre most már tényleg nemsokára lesz itt út, négysávos. A néhány napos munkafolyamat után, azonban megint nagy lett a csend.

 
Majd bő egy hónap múlva (július elején) olvasom - ejnye, már megint azon a fránya - haonon, hogy átadták régészeti feltárásra a területet, a leadben (csak így bratyizósan) még hozzá is tették: "Kósa szerint jövő tavasszal akár már aszfaltozhatják is a nyugati elkerülőt."

Polgármesterünk pedig ekképpen nyilatkozott: "Közel két hónap alatt végezhetnek a feltárással, attól függően, hogy mit találnak."

De a régészeknek szemmel láthatóan csak nem akarózott, még két hónap elteltével sem, kivonulni földet túrni, mert azóta ismét szépen benőtte a területet a gaz. Nagyon elkezdte fúrni az oldalamat, a debreceni közterületek fejlesztésére oly jellemző munkatempó oka.

 
Felhívtam hát a Déri Múzeum régészeti tárát, hogy mi a helyzet, egyáltalán ők kapták-e a munkát? Dani János tárvezetőtől, azt az információt kaptam, hogy bár a régészeti feltárásról szóló megrendelést megkapták, és a szerződést is aláírták, az önkormányzattól még nem érkeztek meg hozzájuk, a szükséges geodéziai koordináták. De eleve vitatják a feltárás szükséges mélységét, és hasonló tényezők felett nem tudnak napirendre térni már két éve, mintha valamiért nem akarnák magukévá tenni a gondolatot, hogy a feltárást egyszer véghez kell vinni.

Nosza felkerestem a Városépítési osztályt, ahol Seffer Attila osztályvezető azt közölte, hogy már két hete elküldték a szükséges koordinátákat, amit egyébként acélrudakra erősített szalagokkal ki is jelöltek (és erről jegyzőkönyvük is van). Sőt a héten még ki is küldtek egy sürgető levelet, hogy kezdhetik a munkát.

A gond ott lehet, hogy mivel a beruházás 500 millió forint feletti, az előírások szerint csak az Örökségvédelmi Szakszolgálattól rendelhetik meg a régészeti feltárást, illetve rajtuk keresztül folyik minden hivatalos irat, tehát valószínűleg ott akadtak meg a dolgok, ha a Dériben még semmiről nem tudnak.

Próbáltam felkeresni az Örökségvédelmi Hivatal illetékesét, de hát mit akarok én egy közalkalmazottól péntek délután fél kettőkor... folyt. köv.

Debbenet blog

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes