A tót főügyészség szándékosan húzza Malina Hedvig ügyét

2010. augusztus 28. - 21:53

A pozsonyi főügyészség egyes emberjogi ügyeket szándékosan szőnyeg alá söpör, hátráltat, nem úgy jár el, ahogy kellene – véli Peter Zajac parlamenti képviselő. Szerinte a Malina Hedvig-ügy jó példa erre.

A Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke, a Híd frakciójának tagja erről a parlament emberjogi és kisebbségi bizottságának ülésén beszélt, ahol a főügyészség 2009-es jelentését vitatták meg.

Zajac kijelentette: tény, hogy Dobroslav Trnka főügyész egyes ügyeket mellékvágányra terel, elfektet, hátráltat. Példaként Malina Hedvig ügyét említette.

A főügyész azt kérte Zajactól, nevezze meg, milyen konkrét ügyekre gondolt, majd felajánlotta neki, hogy menjen el a főügyészségre és nézzen bele azon iratokba, ő előkészíti neki. Trnka a Malina-ügyről azt mondta, abban nem ő folytatja a vizsgálatot, de Zajac ennek az ügynek az iratait is megnézheti, ha akarja.

„Garantálom, hogy amint kézhez kapom Labaš úr (Peter Labaš, a Komensky Egyetem orvoskari dékánja) szakvéleményét, realizálom az eljárásokat, amelyekre Kvasnica (Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje) tett javaslatot, és azonnal, a büntetőeljárással összhangban megkezdem a bizonyítékok kiértékelését. Vagyis nem én, hanem az ügyész, aki ezt realizálja“ - mondta Trnka a képviselőnek. Hozzátette, az ügyet már rég le kellett volna zárni, mert leterheli a főügyészséget és őt magát is, különben is, politikai ügyről van szó.

Zajac azt válaszolta, úgy értékeli, a főügyész ajánlatot tett egy képviselői ellenőrzésre. Megjegyezte, számára nem kielégítő a Malina Hedvig-ügyben adott válasz. „Ez egy semmilyen válasz volt“ - mondta, majd hozzátette, nem lehetséges, hogy az egész ügy kimenetele egyetlen ember szakvéleményétől függjön. Közölte, ezért kihasználja a képviselői ellenőrzés lehetőségét, esetleg Trnkát az emberjogi bizottság elé kéreti. A főügyész erre azt felelte, nem fogja megakadályozni a képviselői ellenőrzést.

Forrás: Kitekintő.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes