Nem túl hízelgő üzenetet kapott Mónika a pár hete alakult médiahatóság elnökétől - a közlemény a műsorvezető és Joshi Bharat show-jának végét üdvözli.
Egyik első sajtóközleményében a Mónika-show egykori háziasszonyának üzent a médiahatóság elnöke. A közleményt Minden jót, Mónika! címmel adta ki, mely üdvözli a Mónika-show, valamint Joshi Bharat műsorának végét. A közleményben az áll: a feszített versengés nem a színvonalat és az igényességet növelte, hanem inkább erőszakos és több esetben megalázó jelenetek bemutatására sarkallta a csatornákat, így szándékozva áthódítani a közönséget.
Az érdekes és tanulságos élettörténetek mellett egyre gyakrabban hagyták figyelmen kívül a tényt, hogy a délutáni adásokat gyermekek is nézik. Szalai Annamária elnök szerint az ORTT célja, hogy a közkedvelt beszélgető show-k visszanyerjék eredeti, színvonalas szórakoztatást ígérő arculatukat, és valamennyi, pihenésre vágyó családnak kikapcsolódást nyújtsanak. Szalai hangsúlyozta: ha a továbbiakban is ilyen tartalmú műsorok kerülnek képernyőre, ismét harcba száll ellenük - adta hírül a Napi Ász.
A korábban nyolc éven át a képernyőn futott Mónika show készítését áprilisban állította le az RTL Klub - ekkor a show már kétezer adáson volt túl. A műsor miatt azonban médiahatóság többször is büntetéssel sújtotta az RTL Klubot.
Ugyanígy járt azonban a TV2-őn sugárzott Joshi Bharat-show is. Kevés időeltéréssel, egymás után szűnt meg a két műsor.
Szalai Annamária, aki korábban az ORTT fideszes tagjaként harcolt a ellenük, májusban úgy fogalmazott: már akkor is késő lett volna, ha egy évvel ezelőtt veszik le ezeket a show-kat a műsorról a csatornák.
Sokkal előbb meg kellett volna ennek történnie. Szalai szerint nem kellett volna megvárni, amíg a törvénysértő részek kerülnek adásba, és ő személy szerint örül, hogy a Mónika show a Joshi Bharat-ot is magával rántotta.
Közölte: bízik abban, hogy a továbbiakban a kiskorúak számára is megfelelő tartalmakkal versenyeznek majd egymással a csatornák.
ma.hu - barikad.hu