Gyurcsány Ferenc kétszer beszélt telefonon a tévéostrom ideje alatt az akkori országos rendőrfőkapitány-helyettessel, Szabadfi Árpáddal. Ezt maga a volt országos főkapitány-helyettes mondta el a 2006 őszi tömegoszlatások jogsértéseit vizsgáló parlamenti albizottság előtt.
Szabadfi Árpád beszámolója szerint a miniszterelnök egyszer sem adott utasítást, de egyértelmű elvárást fogalmazott meg arról, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a Magyar Televízió épületét. Szabadfi szerint amikor megindultak a drámai események, kétszer hívta fel Gyurcsány Ferenc, hogy tájékoztatást kérjen tőle.
A testület szerdán Such Györgyöt, a Magyar Rádió korábbi elnökét is meghallgatja a rádió udvarán tüntető emberek bántalmazásáról. Pénteken pedig Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt várja az albizottság. A Magyar Nemzet birtokába került - eddig titkos - rendőrségi jelentés szerint ugyanis a tévészékház ostrománál a főrendőr felelőssége is felmerül. A dokumentum bűncselekmények és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza.
(HírTV - MNO nyomán)