Most már nemcsak slendriánok, hanem hülyék is a DVSC vezetői... No meg, hogy a "DVSC" nem mentette meg a magyar foci becsületét. Pontosabban megmentette, de ezt a szófordulatot ezúttal nem szerencsés használni - az újságíró szerint. Végül, de nem utolsó sorban; a tollforgató - illetve az ország egyedüli sportnapilapja - szorít a Lokinak, hogy végre egy szerencsétlen pontocskát kiharcoljon magának az Európa-liga-csoportban, ha már tavaly a BL-ben még ennyit sem sikerült neki - értelmezhető a szánakozás.
Ez a summája a Nemzeti Sport szeptember elsejei „tanévnyitó” jegyzetének.
Köszönjük szépen! Ezt jól megkaptuk! No, de kitől és mitől?
Az országos sportszaklap cinikuskodott a DVSC-vel, megfeledkezve arról a kötelezettségéről, hogy az európai porondon ismét csak egyedüli magyarként érdekelt, ötszörös labdarúgó-bajnokcsapat nevét pontosan említse ekképpen: DVSC-TEVA.
Az a szaklap „pikírtkedik” velünk, saját bevallása szerint, amely egy éve holtbiztos forrásra hivatkozva, nem kis vihart kavart, kész tényként közölve öt fordulóval a 2008/2009-es szezon vége előtt, hogy nyártól Mészöly Géza lesz a Loki vezetőedzője. Holott szó sem volt erről! Döntsük el magunkban; használt-e, vagy ártott az újdondász a debreceni csapatnak, a bajnokság hajrájában?
Annak a szaklapnak a munkatársa élcelődik velünk, amelynek másik dolgozója - tájékozódás nélkül - leírta egy hétfői lapszámban, hogy a DVSC Zrt. vezetői, ügyvédje és két játékosa - a Mészáros-Polekszics ügy kapcsán - elutaztak az UEFA fegyelmi tárgyalására, holott már előző nap délben kiderült: ez elmarad.
Az a szaklap kötözködik velünk, amelynek munkatársai, néhány napja - valami belső „jóindulattól” vezérelve - megkongatták a vészharangot a Loki feje felett, arra számítva, hogy az UEFA példát statuál és kizárja a Lokit az El-csoportkörből! Egy füst alatt a klubvezetéstől is szigorú fellépést, a vétkesek fejvesztését követelték, akik Máté Pétert - egy adminisztrációs hiba folytán - nem nevezték a második számú európai küzdelmekre.
A szaklap - minden napilappal (még a bulvárt is beleértve) és internetes portállal ellentétben - „elfelejtette” pontosan idézni a DVSC-TEVA elnökének nyilatkozatát, amelyben munkatársait megvédte a szurkolók kritikájával szemben és a sajtó egyes rosszindulatú képviselőinek támadásától.
És még sorolhatnánk tovább, a sportnapilapban egyre gyakrabban fellelhető hibákat, téves értékeléseket, zavartkeltő híreket. S ami a legrosszabb; idézhetnénk még az olykor rossz indíttatású cikkeket, amelyek egyes tollforgatók nem elég alapos és precíz munkájából adódnak. Ami azért sem jó, mert a több tízezres példányszámban megjelenő újságnak igen nagy a közvéleményt befolyásoló ereje, így elvárható, hogy objektív legyen, és ne vezesse félre a sportkedvelő olvasókat.
Követelhetnénk mi is a Nemzeti Sport vezetőitől, hogy szigorúan vonják felelősségre hibázó munkatársaikat, de nem tesszük! Legyen ez a NS belső ügye!
Nem tesszük, mert nem ez a cél! Mi csak csendben dolgozunk tovább itt Debrecenben, hogy kedvenc csapatunk minél hangosabb sikereket érjen el Európában is, hiszen itthon, magyar honban már a „Hajrá, Loki!” dübörög a legjobban!
S, ha ez nemsokára a Puskás-stadionban újra így lesz, akkor a Loki a magyar labdarúgás hírnevének öregbítése mellett akár nemcsak egyetlen „pontocska” megszerzésére lesz képes az Európa-ligában.
S ennek - mint minden magyar ember - Galambos Dániel, a mai Nemzeti Sport jegyzetének szerzője is bizonyára szívből örülne!
Ezzel a DVSC-TEVA lezártnak tekinti az elmúlt napok eseményeit, egyben a Nemzeti Sport labdarúgórovatának munkatársait meghívja Debrecenbe egy barátságos futballmérkőzésre.
A DVSC Futball Szervező Zrt. menedzsmentje
dvsc.hu