Révész: felelősségre kellene vonni a bírókat, rendőröket, ügyészeket 2006 miatt

2010. szeptember 4. - 08:06

Felelősségre vonná Révész Máriusz azokat az ügyészeket és bírókat, akik a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben nem a megfelelő eljárás jogrend szerint jártak el.

Elmondta, hogy a parlament 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának ülésén meghallgattak két fiatal lányt, akik arról beszéltek, hogy többször bántalmazták őket a rendőrök 2006. szeptember 19-éről 20-ára virradóra történt elfogásukkor a fővárosban.

Révész Máriusz hangsúlyozta: azoknak a rendőröknek, ügyészeknek, bíróknak, akik részt vettek a jogsértésekben, nincs helyük a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon.

Forrás: VG.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes