Az önkormányzati választás végképp egyszínűvé teheti az országot, de a településeknek még évekig nem lesz több pénzük, új hitelt viszont egyre kevésbé vehetnek fel, miközben minden korábbinál kevésbé hivatkozhatnak majd a velük azonos pártállású Orbán-kormány szűkkeblűségére. Így az eddigi önkormányzati modell egyre kevésbé lesz fenntartható, valamit mindinkább lépni kell.
A hétvégén befejeződött az önkormányzati választások selejtező szakasza, így mostanra már világosan látszik, hogy csupán három párt jelöltjei fedik le többé vagy kevésbé, de az ország nagyobb településeinek, megyéinek egészét – derül ki az MR1 – Kossuth Rádió összeállításából.
A nyílt szavazást nagyban kiterjesztő, ezért nem igazán alkotmányos módosítás nem kevésszer mindösszesen három-, kivételesen egyenesen kétpártivá teheti az önkormányzati testületeket, és kiejthet számos régi helyi lokálpatrióta szervezetet is. Ez a módosítás általában megkérdőjelezhetetlenül domináns párttá teszi most az önkormányzatokban a Fideszt, és kedvez a helyi kiskirályoknak.
Az ellenzéki pozícióba viszont általában az onnét való kitörésre jelenleg esélytelennek látszó szocialistákat és a Jobbikot emeli. Az ellenvéleményt a testületen kívüli tiltakozás, és főleg a kádári alkudozás felé szorítja, és ezzel bántóan csorbítja a települések demokratikus kormányozhatóságát.
A feléje irányuló várakozások következtében ugyanakkor a Fidesz csak akkor tekintheti egyértelmű sikernek teljesítményét, ha egy-két beállt polgármester városát nem számítva, lényegében megismétli tavaszi diadalát.
MR1 - Kossuth Rádió