Lemorzsolódnak a szakiskolákból is a cigány tanulók

2010. szeptember 7. - 22:18

A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült. Az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című tanulmányból kiderül, hogy a roma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többieknél.

Míg a nem roma diákoknak csupán 0,9 százaléka nem tanul tovább az általános iskola után, addig a cigány tanulók esetében ez az arány 5,5 százalék, vagyis csaknem hatszor akkora. A cigány fiatalok több mint kétharmadának (67,6 százalék) az érettségit nem, csak szakmát adó szakiskolák jelentik a továbbtanulási lehetőséget. Ezzel szemben a nem romáknak csak 27,4 százaléka jelentkezett ilyen intézménybe.

mno.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes