Nagytakarítás - Sorra küldi el dolgozóit a Magyar Televízió

2010. szeptember 7. - 23:20

Sajtónformációk szerint kedd reggel kilenc óra magasságában elbocsátásokba kezdet a Magyar Televízió (MTV) vezetősége, eddig hat embert küldtek. A köztévé közleményében a nehéz pénzügyi helyzetre hivatkozott, melyet ésszerűsítéssel, átszervezéssel próbál meg kezelni. A takarékosság jegyében a vezetők számát is csökkentette a királyi tévé.

A források szerint azokat küldik el most az MTV-ből, akiknek nem kell sok végkielégítést fizetni, többségüknek egy hónapnyi felmondási időre jár fizetés, de már nem kell bemenniük, dolgozni. Egy hónappal ezelőtt például úgy rúgták ki Varga Gergelyt, a Híradó volt főszerkesztőjét, hogy három napja lett volna a hároméves munkaviszonyához, ami után végkielégítést kellett volna kapnia, írja az Index.

Az elbocsátottak közt van a Panoráma című külpolitikai műsor főszerkesztője Molnár János, aki sokáig külsősként dolgozott a köztévének. Molnár a hírportál megkeresésére megerősítette, hogy elbocsájtották az MTV-től, mint mondta az indoklást nem tartja jogszernek, ezért bírósághoz fog fordulni. Az indoklást már nem kívánta részletezni.

Mészáros Antónia, Az Este című műsor riportere nem vezetheti tovább a politikai műsort, helyette hétfő este már Szőlősy Györgyit ültették be, aki a Duna Tv-ből érkezett. Mészárostól a hírek szerint nem kíván egyelőre megválni a köztévé, de nem adnak neki több felelősségteljes állást. Sorsa egyelőre bizonytalan, feltehetően a Teadélutánban vagy más szórakoztató műsorban kívánják foglalkoztatni.

A lap értesülései szerint távoznia kell Bombera Krisztinának is a Híradó műsorvezetői székéből, őt is az egyik szórakoztató műsorba helyezhetik át. A Híradó stábjában lehetnek más változások is, mivel jelenleg csak egy hétre van előre beosztásuk a munkatársaknak, míg korábban egy hónapra volt. A televízió közleményben tudatta, hogy a műsort az eddigi hírigazgató-helyettes Németh Zsolt és az eddigi főszerkesztő Szűcs Gábor felügyelik.

Az eddig elbocsájtottak: A kedd reggel elküldött alkalmazottak között van Molnár János, a Panoráma főszerkesztője, Somos András, Az Este szerkesztője és riportere, Horváth Csaba, az esti Híradó egyik napi szerkesztője, Madarász Gábor, a reggeli és éjszakai Híradó egyik szerkesztője, Novák András, a Híradó riportere, és Bánhídi Emese, Az Este riportere.

Forrás: VG.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes