Egy kalap alá kerültünk Romániával és Szerbiával

2010. szeptember 7. - 23:37

Június eleje óta huszonöt államkötvény aukciót rendeztek Szerbiában, ezek közül hat volt sikertelen. Románia a júliusban elindított megszorító program óta a négy aukció közül egyik során sem volt képes értékesíteni állampapírjait, további tíz, korábbi aukció során pedig csak részben kelt el a felkínált adósságmennyiség. Magyarországon a múlt heti aukció sikertelen volt, bár ma sikeres napot zárt az ÁKK.

Elisabeth Gruie, a BNP Paribas fejlődő piaci elemzője a Bloombergnek úgy nyilatkozott: a három ország ugyanazokkal a makrogazdasági gondokkal küzd, amelyek az IMF pénzügyi ernyője alá kényszerítették ezeket az államokat. A költségvetési hiányszintek miatt a három említett ország adósságfinanszírozási igénye magasabb, mint a régió más államaié.

Timothy Ash, az RBS szakértője hozzátette, hogy a hozamok növekedése a befektetők bizalmának csökkenését jelzi. Magyarország Ash szerint mélyen gyökerező problémákkal küzd, köztük a túlméretezett közszférával, valamint a külső adósságállománnyal, amelynek szintje magasabb, mint Romániáé vagy Szerbiáé. Emellett a befektetőknek le kell győzniük a magyar kormány korábbi nyilatkozataiból adódó idegességüket – vélte Gabriel Sterne, a londoni Exotix elemzője.

Forrás: VG.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes