Tőkés: "Végtére is a cigányokat nem Auschwitzba, hanem csak Romániába küldik"

2010. szeptember 8. - 23:53

Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke kedden sajtóközleményben foglalt állást a romániai és bulgáriai romák Franciaországból történt tömeges kiutasítása ügyében:

„Nap mint nap éles támadásoknak vagyunk tanúi Franciaországnak a romániai és bulgáriai romákkal szembeni politikájával és szigorú intézkedéseivel kapcsolatosan. Szocialista és liberális oldalról egyesek populistának, idegengyűlölőnek és rasszistának bélyegzik Nicolas Sarkozy államelnököt, saját pártpolitikai céljaikra használva fel a Nyugat-Európába tóduló cigányság szerencsétlenségét.

Sajnos, a kiutasított cigányok ügye túlságosan is átpolitizálódott. Az Európai Unión belüli szabad mozgás elvét egyoldalúan túlhangsúlyozva, sokan hajlamosok megfeledkezni arról, hogy a kelet-és közép-európai cigányság helyzetére nem a kivándorlás vagy a kontinentális kiterjedésű „nomadizálás” jelenti a megoldást, hanem sorsukat a tagországok, valamint az EU összefogásával saját szülőhazájukban lehet megnyugtatóan rendezni.

Merő propagandisztikus célból, némelyek arról is megfeledkeznek, hogy a szabad helyváltoztatás nem lehet öncél – hanem ezzel éppen ellenkezőleg: a szülőföldön való megmaradás és emberhez méltó élet alapvető egyetemes – és európai – érték, melyhez Európa legnagyobb etnikai és szociális kisebbségének is joga van. Arra kell tehát törekednünk, hogy az Unió minden polgára otthon érezze magát saját országában, és – ennek köszönhetően – ne kényszerüljön idegen országokban keresni boldogulását.

A politikai cinizmus határát súroló, áldemokratikus cigányféltőknek talán a Béke Nobel-díjas Elie Wiesel szavaival válaszolhatunk a legtalálóbban: végtére is a cigányokat „nem Auschwitzba, hanem csak Romániába küldik” – zárul Tőkés László közleménye.

Forrás: Kitekintő.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes