Csányi Sándor szerint a forinthitelesek is bajban vannak

2010. szeptember 9. - 14:56

A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Hozzátette: a devizahitelesek védelmét túlzottan hangsúlyozó kommunikáció ugyanakkor láthatóan csökkenti a fizetési hajlandóságot az adósok körében is.

Csányi Sándor a Duna Televíziónak elmondta azt is, hogy meglátása szerint túlzott a magyar kormánytól elvárt deficitcsökkentés üteme és mértéke, az IMF-fel kötendő megállapodás viszont jelenleg csak egy jó pont lenne a magyar deviza és a gazdaság megítéléséhez - a költségvetés finanszírozásához 2011 végéig nincs rá égető szüksége az országnak.

A bankoknak minden bajba került hitelessel foglalkozniuk kell. Csányi szerint az egyik lehetőség a törlesztő részletek befagyasztása, amivel párhuzamosan megnő a hitel futamideje. A banknak nem érdeke egy ügyfél kilakoltatása, tönkretétele; a bankok érdeke az, hogy egy ügyfél tartósan jó ügyfél maradjon" - szögezte le az OTP vezetője.

A szakember úgy látja: ha hiszünk abban, hogy rövid időn, négy-öt éven belül képesek leszünk bekerülni az eurozónába, akkor az árak és a bérek is az euró övezethez konvergálnak, ezért nincs alapja annak, hogy euró hitel se legyen Magyarországon.

Az egyéb devizában való eladósodást azonban maga sem támogatná, hiszen utóbbi esetben az adósoknak nem csak a forint-euró árfolyam kedvezőtlen alakulásától kell tartaniuk, hanem attól is, hogy az euró árfolyama gyengül a svájci frankkal vagy más valutával szemben, ami még kevésbé belátható kockázat egy adós számára.

Az OTP elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió kérdésére azt is elmondta, hogy sokan félreértelmezték korábbi, bankadóval kapcsolatos kijelentését. Megerősítette: már akkor sem örült a bankadónak, amikor bejelentette azt a kormány, mert igazságtalannak tartja csak egy szektort ezzel terhelni, miközben vannak más, jobb jövedelmezőségű szektorok is.

Forrás: VG.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes