Önálló listát indított Sümegen a Fidesz és a KDNP, a kormánypárt jelöltjei mégis közös indulóként tüntették fel magukat a kopogtató cédulák gyűjtésekor – állítja Nagy László, a kereszténydemokrata párt sümegi szervezetének elnöke.
Nagy László az Indexveszprém kérdésére elmondta, Harrach Péter, a KDNP alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a két párt állíthat külön listát. Ennek értelmében jártak el Sümegen is, ahol a KDNP önálló jelölteket indított az október 3-i önkormányzati választásokra. Ezt több fideszes jelölt figyelmen kívül hagyva magát közös jelöltként feltüntetve gyűjtötte a kopogtató cédulákat.
A KDNP sümegi elnöke kérelmet nyújtott be a helyi választási bizottsághoz, hogy a nevezett jelölteket tiltsa el a párt logójának használatától, mert az véleménye szerint megtéveszti a választókat. A bizottság a kérelmet elutasította, az ügyben a KDNP fellebbezése után Veszprém Megyei Bíróság pénteken délelőtt hoz ítéletet.
Dr. Bősze Ferenc, a KDNP sümegi szervezetének jogi képviselője elmondta, az ítélettől függetlenül példátlan, hogy akad olyan település, ahol a kereszténydemokraták „nem kívánnak bokréták lenni a Fidesz kalapján”.
Forrás: Alternatív Nyilvánosság