A Jobbik szóvivője cáfolta, hogy pártja a négy éve az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként megválasztott polgármestert támogatná Szikszón az önkormányzati választáson.
A politikus csütörtökön a Hír Tv értesülésére reagálva közölte: a Jobbik helyi szervezete korábban választási megállapodást kötött egy, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón működő civil szervezettel. Hozzátette: a jobbikosok a civilek által megnevezett jelölteket - egykori kisgazdákat és független képviselőket - támogathatónak ítélték.
Dúró Dóra elmondta: utóbb egy szórólapról tudták meg, hogy a civil szervezet a négy évvel ezelőtt MSZP-SZDSZ jelöltként a település polgármesterévé választott Füzesséri Józsefet támogatja, jelöltjei között pedig további, korábban szocialista színekben mandátumot szerző politikusok találhatók. A szóvivő elmondta: ezután felmondták az egyébként is csak szóban létező választási megállapodást, és "helyreigazító szórólapon" tudatták a szikszóiakkal, hogy a Jobbik kizárólag a párt színeiben induló három jelöltje mellett kampányol.
Szikszón nem az MSZP és a Jobbik, hanem a szocialista párt és a Fidesz között van folytonosság, mivel Boholy György, a település fideszes polgármesterjelöltje 1990-ben Encsen, a borsodi 9-es számú egyéni választókerületben az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje volt - mondta Dúró Dóra.
jobbik.hu