Koszorúzással, szavalattal és a magyar, illetve a székely himnusszal zárult tegnap délután annak a rendezvénynek az első része, amelyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom marosvásárhelyi szervezete szervezett Észak-Erdély Magyarországhoz visszacsatolása emlékére.
Szabó Nándor, a HVIM marosvásárhelyi elnöke beszédében hangsúlyozta: nem csak a rosszat és a szomorú eseményeket kell felidézni, mint Trianon vagy Mohács, hanem azokra a felemelő és nemzettudat-erősítő eseményekre is emlékezni kell, behozni a köztudatba, amelyek örömet jelentettek az erdélyi magyarság számára.
A második bécsi döntést követő honvédbevonulásra emlékeztek az egybegyűltek, amely napra pontosan 70 évvel ezelőtt történt. A Hatvannégy Vármegye képviselői nyolc erdélyi városban szerveztek hasonló rendezvényt szinte egyidejűleg, közöttük Nagybányán, Nagyváradon, Bánffyhunyadon, Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson.
A koszorúzást követően a Deus Providebit Házban az érdeklődők előadást hallgathattak meg a második bécsi döntésről ifj. Tompó László, a Turul Szövetség alelnökétől, majd korabeli dalokat Bajkó Kinga népdalénekes előadásában.
Népújság - Mediatica.ro