Az ORTT médiafigyelő statisztikája szerint az Országgyűlésbe kerülése óta folyamatosan elhallgatja az önkormányzati választásokon második legtöbb jelöltet állító Jobbikot több hírműsor is. Ezzel a médiatörvényben is előírt kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét is rendszeresen áthágják az egyes közszolgálati és kereskedelmi médiumok. Olyan eset ugyanakkor egyik héten sem fordult elő a vizsgált nyolc hírműsorban május 17-e és szeptember 12-e között, hogy a Jobbik a választási eredményénél magasabb arányban szólalhatott volna meg, sőt.
Az országgyűlési pártok összes megszólalását tekintve az elmúlt négy hónapban 1 és 4 százalék közötti a jobbikosok aránya a TV2, az RTL Klub, az MTV, az Echo TV és az ATV egyes hírműsoraiban, valamint a Magyar Rádió Esti krónika című adásában. Ez utóbbi esetében július 12-e és szeptember 5-e között, azaz nyolc héten keresztül egyetlen jobbikos politikus nyilatkozata sem hangzott el az adásban.
Ennél valamivel jobb a helyzet a Duna TV és a Hír TV Híradó 21 című műsorában, bár ez utóbbi a Jobbik és az MSZP választási eredményei közti különbséget torzítja a megjelenések számában - a szocialisták javára, akik majdnem 19%-ban szerepelnek ott, szemben a nemzeti radikálisok 6%-ával. Mindezek annak ellenére történtek, hogy a Jobbik aktivitása az ellenzéki pártok közül kiemelkedő, amely többek között a napi több sajtóeseményben is megmutatkozik.
A vizsgált közel négy hónap alatt a legtöbb hírműsorban az Országgyűlésben a Jobbikénál jóval kisebb arányban jelenlévő LMP nyilatkozatai is gyakrabban szerepelnek: a választási hirdetésünket letiltó Magyar Rádió Esti krónikájában majdnem ötször annyi LMP-s nyilatkozat hangozhatott el, mint jobbikos, de a szintén csak elvileg közszolgálati MTV esti híradójában is többet szerepelt a vidéken alig látszó fantompárt.
Dóró Dóra,
a Jobbik szóvivője