A napokban több, a Lenctelepen élő lakos is jelezte, hogy levelük érkezett a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-től. A levél így kezdődik: „2010 első félévében az Ön önkormányzati képviselője, Győri Gyula kereste meg Társaságunkat, a Lenctelepen élők utazási igényeinek magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében. A Képviselő Úr, Társaságunkkal közösen egy új járat közlekedtetésének lehetőségét készítette elő, majd dolgozta ki.”
A Jobbik felháborítónak tartja a közpénzen való kampányolást, bármelyik politikai párt is él ezzel az eszközzel, ez a levél pedig ennek a tipikus példája. A DKV Zrt. egy önkormányzati tulajdonú cég, tehát Győri Gyula, a Debrecent irányító párt képviselője a város pénzén, a választópolgárok pénzén folytat választási kampányt, ezzel megsértve a választási törvényt.
Tudomásunk szerint Győri Gyula nem is él életvitelszerűen választási körzetében, azonban a valóban ott élő állampolgárok, köztük a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje úgy tudják, hogy valójában a lakók kezdtek aláírásgyűjtésbe egy új buszjárat indításának érdekében. A helyi önkormányzati képviselőnek természetesen kötelessége minden helyi érdekeket képviselő megmozdulás élére állni, az azonban felháborító, hogy a választási kampány finisében egy önkormányzati cég nevét felhasználva népszerűsítse magát.
Az üggyel kapcsolatban természetesen bejelentést tettünk a helyi választási bizottságnál, továbbá felszólítjuk Győri Gyulát, hogy a levelek nyomtatásának és postázásának költségét haladéktalanul térítse meg a DKV Zrt. részére!
Kőszeghy Csanád Ábel
A Jobbik debreceni elnöke
önkormányzati képviselőjelölt