Csak nehogy a végén magadhoz nyúlj, Szanyi!

2010. október 15. - 08:56

Bevallom őszintén találkoztam már egy pár igazán perverz és aberrált emberrel életem során, de Szanyi Tibor mindegyiken túltesz. Aki egy pártot szexinek tart, sőt, a Magyar Szocialista Pártot tartja szexinek, az minimum perverz, de leginkább elmeháborodott.

Szanyi viszont ezzel a meglepő jelzővel illeti a szegfű pártot, summázandó a "sikeres" önkormányzati választáson történt szereplést.

A siker ebben az esetben igen relatív. Részükről a választás sikeresebb volt, mint mondjuk tavasszal, ám még így is csúfos bukásnak tekinthető. A minimális erősödés is csupán annak köszönhető, hogy az önkormányzati választások helyi ügyek, ha a mindenki által ismert és kedvelt Kovács XIII. Béla az MSZP színeiben indult, még esélye is volt a győzelemre. De nem azért mert az MSZP olyan marhára kívánatos és szexi (basszus a hideg is kiráz)! No de nézzük, hogyan is gondolja mindezt Szanyi Tibor:

"Az MSZP viszont kitört a karanténból és tagadhatatlanul a magyar pártválaszték legizgalmasabb pártja lett. Erre mondtam korábban, hogy „szexi” pártot csinálunk.
 
Vissza lehet nézni azt a rengeteg károgást, ami az itteni web-keselyűk billentyűzetéből kifért. Ezerrel temették az MSZP-t: szemétdomb, game-over, viszlát, összeomlás, vége, apokalipszis, stb. Konkrétan ez a sok huhogó most törli a képéről a pofáraesés zúzalékát. Törölgessék is!
 
Korábban szinte mindenki leírt minket. Közvélemény-kutatók, sajtó, média, nagyképű elemzők és monoton blog-férgek. Ehhez képest „bezsebeltük” a szavazatok egynegyedét, mert inkább hittünk magunkban, mint a vészjóslatokban.
 
Ha egy további zuhanás utáni belső és külső támadás kitettjei lennénk, akkor most azt írnám, hogy „hullarablók”. Így – megerősödve - viszont elegánsan csak annyi az üzenetem, hogy „kívül tágasabb”. Belül meg kellemesebb. Mondom: szexi párt ez az MSZP."

Csak nehogy a végén magadhoz nyúlj, kedves Tibor!

Tegyük hozzá, Szanyi volt az MSZP kampányfőnöke, biztosan kapott néhány vállveregetést, most meg örül, mint majom a farkának.

De talán nem kéne ennyire fényezni a dolgokat (annyira semmiképpen, hogy leszexizzünk a pártot)! Ugyanis tízből nyolc ember rühelli az MSZP-t. S bár rövid a választók memóriája, ezt a nyolc év kormányzást nem felejtjük el egykönnyen.

Tízből nyolc embernek az MSZP egyáltalán nem szexi, hanem inkább egy totálisan kiégett prosti.

Forrás: Kifordított ország blog

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes