Vörösiszap helyett vörös por szennyez az Egyesült Államokban

2010. október 27. - 01:48

A magyarországihoz hasonló iszapkatasztrófa ugyan a szakemberek szerint nem történhet meg az Egyesült Államokban, viszont az alumíniumgyárakból származó szennyezőanyagok több amerikai település lakóinak egészségét veszélyeztetik – számolt be az Associated Press.

Az amerikai hírügynökség riportja szerint Amerikában három alumínium-feldolgozó üzem is van (kettő Texasban és egy Louisianában), amely folyamatosan veszélyezteti a telepek szomszédjában élők egészségét. Az ajkai tározóval szemben itt az iszapot kiszárított formában tárolják, az így keletkezett vörös port viszont gyakran felkapja a szél, beterítve a környéken mindent, ami a szabad ég alatt található.

„Lerakódik a ruhádon, a házadon és minden máson is, amit a szabad levegőn tárolsz” – panaszkodott az amerikai hírügynökségnek a louisianai alumínium-feldolgozó üzem melletti település egyik lakosa.

A környezetvédelmi hatóság szerint a por nem ártalmas az egészségre, a texasi Point Comfortban viszont vannak, akik ezt kétségbe vonják. A hírügynökségnek nyilatkozó egyik helybeli arról számolt be, hogy édesapjánál, aki az Alcoa Inc. közeli alumínium-feldolgozó üzemében dolgozott, 65 éves korában rákot diagnosztizáltak, melyet az üzemből származó azbeszt okozott. Igaz, mióta kiderült egészségkárosító hatása, ezt az anyagot már nem alkalmazzák a gyárban.

 
További kétségeket ébresztett a vörös por hatásait illetően, hogy a Point Comfort-i üzemből származó szennyezés egy idő után lemarta a festéket a környéken élők autóiról. A gyárat üzemeltető Alcoa Inc. ugyan kifizette a járművek újrafényezését, viszont a kocsik tulajdonosaiban jogosan merült fel a kérdés: „Ha a por ezt teszi autóinkkal, milyen hatással lehet ránk?"

A Point Comfort-i üzem környezetében azonban nem elsősorban a vörös por, hanem a gyárból évtizedeken át a közeli Lavaca-öbölbe szivárgott higany okoz komolyabb aggodalmat. A hatvanas években ugyanis az amerikai környezetvédelmi hatóság még gyerekcipőben járt, így az üzem azóta bezárt részlegéből több évtizeden át zavartalanul szivárgott a szennyező anyag az öbölbe.

Az Alcoa Inc. eddig százmillió dollárt költött a környék megtisztítására, viszont a környezetszennyezés olyan mértékű volt, hogy a vízparton mindmáig táblák figyelmeztetnek az kifogott halak elfogyasztásának egészségügyi kockázataira.

A helyreállító munkálatok méretei ugyan a külső szemlélődő számára impozánsnak tűnnek – az Alcoa több mint 150 ezer köbméter szennyezett üledéket távolított el az öbölből -, a helybeliek mégis szkeptikusak. A texasi hatóságok ugyanis egyedül a 2005 és 2009 közötti időszakban összesen több mint 150 ezer dolláros pénzbüntetést szabtak ki a vállalatra különböző biztonsági előírások megszegése miatt. De hasonló mértékű bírságokat kaptak a másik két gyár üzemeltetői is.

Az alumínium-feldolgozó üzemek környékén élő emberek mindezek ellenére nem szívesen beszélnek a szennyezésről, hiszen többségüknek épp ezek a gyárak jelentik az egyetlen munkalehetőséget. Vannak viszont, akik már nem félnek felemelni szavukat a mindennapi betevőjüket biztosító vállalatokkal szemben. A Port Comfort-i üzem mellett élő egyik helybeli az AP-nek úgy nyilatkozott: „Nincs értelme csendben maradni, hiszen ha lassan megölnek minket, akkor később már úgysem élvezhetjük munkánk gyümölcseit.”

Forrás: Kitekintő.hu - Bámer Bence

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes