Jézust tetováltatta a hátára a volt debreceni futballista

2010. október 29. - 19:51

Fájdalmas volt, de megérte. Így vélekedik új, egész hátat beborító tetoválásáról Bodnár László. A hónapok óta csapatot kereső futballista Jézus keresztre feszítését varratta a testére.

Az eddiginél is szorosabbra fűzte kapcsolatát a vallással Bodnár László. A 46-szoros válogatott labdarúgó mindig is hívőnek tartotta magát, egy korábbi interjúban azt mondta, mindenhova magával viszi a Bibliát.

Másfél hónappal ezelőtt aztán a focista testén is helyet kapott a vallás: „Csak isten ítélhet meg engem” – tetováltatta a mellkasa fölé tükörírással. A tavaly augusztusban Nyírbátor lakott területén kívül egy kerékpárost halálra gázoló Bodnár legújabb dísze pedig egy klasszikus egyházi kép, Jézus a kereszten.

 
„Alaposan megszenvedtem a motívumért, de megérte – írta a focista az egyik közösségi portálon. – Több tetoválást már nem szeretnék.”

Ami pedig a futballt illeti, könnyen lehet, hogy hamarosan véget ér Bodnár László hónapok óta tartó kálváriája (Debrecenben nem marasztalták, majd különböző okok miatt nem lett az osztrák Austria Wien és az angol Sheffield United játékosa sem), a védővel tudniillik felvette a kapcsolatot a Győr.

Bors nyomán evangelikus.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes