Pof. Dr. Szabó Máté több szempontból is és egyértelműen állapította meg azt, hogy az Erzsébet téren ülő demonstrálókat jogszerűtlenül oszlatták, ill. állították elő. Jelentésében pl. rendőrségi rádióforgalmazásokra hivatkozva megállapítja, hogy az oszlató erő a téren tartózkodó személyek igazoltatására, valamint indokolt esetben az előállítására kapott utasítást. (Rendőrségi rádió: „(Hívójel2) Vagyok. (Hívójel3) Utasítására közlöm: Nem oszlatás van, hanem felszólítás, ismétlem nem oszlatás van, hanem felszólítás és előállítás.)”
„A rendőrségi videofelvételek, illetve az azokba beszűrődő rádióforgalmazás szerint elsősorban a ruházat alapján került meghatározásra a téren tartózkodók közül előállítandó személyek köre.” Ezt a Jobbik Jogi Kabinet tagjai is megerősíthetik, hiszen a helyszínen intézkedő rendőrök a gárdisták egyenruhája miatt léptek fel, nem pedig az utólag kitalált indok miatt, miszerint a tüntetés megtartása ellen tiltó határozat született volna. Ilyen nem volt, mivel demonstráció spontán zajlott, azt megtiltani nem lehetett, ill. a békés jelleg megőrzéséig feloszlatni sem.
A rendőröket a gárdisták nem dobálták, és az Ombudsman kitér arra is, hogy: „több esetben került sor rendőrbot és ingerlőgáz alkalmazására, a még verbális agressziót sem tanúsító, földön ülő személyekkel szemben.” A BRFK Biztosítási Törzs jelentése szerint a téren tartózkodó személyek egy része 17.14 órakor: „felvették az egyenruhájukat, leültek és énekeltek”, „öt perccel később pedig a rendőrség megkezdte az egyenruhában lévő személyek igazoltatását, jogsértés esetén történő előállítását. Ez a gyakorlatban azonban minden esetben előállítást jelentett.”
„Az ülősztrájkok, blokádok akkor sem tekinthetők békétlennek, ha az csak a személy elleni erőszakkal szüntethető meg, vagyis mindaddig, amíg a résztvevők csak passzív ellenállást tanúsítanak, megalapozottan hivatkozhatnak a gyülekezési jog védelmére.” A vizsgálat kitér a lehetséges indokokra, melyek alapján a demonstráció esetleg feloszlatható lett volna, de mivel ilyen nem volt, a jelentés leírja: „Mindezek alapján megállapítható, hogy a Gytv. ezen fordulata alapján a rendezvény nem lett volna feloszlatható.”
Továbbá az állásfoglalás megemlíti, hogy az Ombudsman már korábban a rendőrség által ilyenkor használt, egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. Rendelet 40/A. § (1) bek. szab.: „Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” tényállásának megsemmisítését indítványozta az Alkotmánybíróságnál. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is kezdeményezte ezen „gumibotrendelet” megsemmisítését. Így az Alkotmánybíróság olyan mulasztásban van, ami a rendőrség fokozottabb jogsértéseihez vezet.
A fentiek fényében a Jobbik szeretné látni az Erzsébet téren tartott demonstráció megtiltásáról szóló rendőrségi határozatot, vagy ha ilyen nincs, akkor a rendőrkapitányok lemondó nyilatkozatát.
Hunyadi Gábor
Jobbik Jogi Kabinet