Kósa és a Fidesz még mindig kampányol Debrecenben

2010. december 7. - 02:13

A választási törvény szerint a voksolás után 30 napja van a jelölő szervezeteknek, hogy plakátjaikat eltávolítsák a közterületről. A debreceni pártok azt ígérték, hogy ők 15 nap alatt eltüntetik a nyomaikat. Ez az önként vállalt határidő már másfél hónapja lejárt. A közterület-felügyelet, ha úgy gondolja, szabálysértési feljelentést tehet a törvényben foglaltak be nem tartói ellenében. Ha úgy gondolja…

Az alábbi fotók néhány napja készültek Debrecenben, a 7. egyéni önkormányzati választókerületben. Itt található a Bayk András-kert (A város egykori főbírájáról elnevezett külső kertség a város keleti részén, az Ungvári kerten túl található, a Létai út két oldalán.) és Kondoros (Az azonos nevű vízfolyás partján állt település, amelyet 1429-ben már pusztaként említenek az iratok. „Emberemlékezet” óta Debrecenhez tartozott. Jelenleg zártkert a debreceniek hétvégi telkeivel. Forrás: Wikipédia).

Az október eleji voksolást itt is a Fidesz jelöltje nyerte, Kovács István a szavaztok 62 százalékát szerezte meg gyér választói érdeklődés mellett (28 százalékos részvétel). Mint a fotókon látható, a választási kampány ideje alatt a párt emberei jártak ebben az elfeledett városrészben, azóta minden bizonnyal nem. Minek is jöttek volna? Majd ráérnek négy év múlva visszatérni.

Addig is a 7. választókerület jelentős részét leginkább mostani állapotában kellene megőrizni, és idegenforgalmi célállomásként meghirdetni a rusztikus közeget, a sáros utcákat, elvadult közterületeket kedvelők számára.

Kalandorok már jártak itt, most jöhetnének a kalandtúrázók.

 

 
Forrás: Basahalom boulevard
A fotókat Konyhás István készítette.

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes