Az egészségügyet új alapokra kell helyezni

2009. szeptember 20. - 10:06

A Magyar Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátás Szövetsége a betegeik egészségügyi ellátásának biztonsága, a munkavállalóik munkahelyének és az egészségipar stabilitásának megőrzése érdekében a minap állásfoglalást adtak ki.

A Jobbik Egészségügyi Kabinetje szerint az egészségügyi rendszer jelen, csődközeli helyzetében a fenti szakmai szervezetek állásfoglalása szükséges, de nem elégséges, és jelentősen elkésett. Az eddigi kormányok a rendszerváltás óta nem kényszerültek arra, hogy az egészség ügyét az állampolgárok érdekeinek, alkotmányos jogainak megfelelően, az állampolgárokkal kötött megállapodáson nyugvó egészségpolitikára alapozzák, hogy az emberek valós egészséggel kapcsolatos szükségletei alapján tervezzék meg a megvalósításukhoz szükséges ellátórendszer szerkezetét, a működtetés tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

Nem kényszerültek arra sem, hogy a bekerülés tényleges költségeit kimutatva a társadalom elé lépve megkérdezzék az emberektől: akarnak-e, és milyen mértékben prioritást adni saját egészségük ügyének, mennyit akarnak fordítani egészségük megőrzésére, a betegségekben szenvedők gyógyítására? E késlekedés számlájára írható az is, hogy a fenti kérdésre a társadalom helyett, mindig csak egy szűk politikai elit válaszolt a sajátos pillanatnyi politikai és gazdasági érdekeinek megfelelően.

Meggyőződésünk, hogy a szervezetek által ad hoc kért összegek az egészségügy jelen kaotikus helyzetében - függetlenül attól, hogy bázis- vagy teljesítményalapú lesz a finanszírozás - legfeljebb csak a napi tűzoltásra lesznek elegendőek, és a kifizetésre kerülő számlák révén legfeljebb csak a beszállítók érdekeire lesznek jó hatással, míg a betegek és a gyógyítók aktuális helyzete a korábban felsorolt okok miatt vélhetően aligha fog érdemben változni általuk.

Vannak kételyeink a szervezetek által választott érdekérvényesítő, presszionáló eszközök hatásosságát illetően is. Nem gondolhatják ugyanis komolyan, hogy a döntéshozók, akik hosszú éveken keresztül eddig a legkevésbé sem mutattak érdeklődést a beteg emberek és gyógyítóik tragikusba forduló helyzete iránt, most a betegekre és a gyógyítókra való hivatkozás nyomán és éhségsztrájkot látva teljesíteni fogják követeléseiket.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezért az egészségügyi ellátás folyamatának és kérdéseinek teljesen új alapokra helyezésében látja a jövő kulcsát, és ennek részleteit programjában fogja kifejteni.

Dr. Gyenes Géza
a Jobbik Egészségügyi Kabinet elnöke

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes