Trianon ellenzői

2010. június 4. - 07:28

Mint ismeretes, az I. világégés kitörését követően néhány marginális cseh politikus a nyugat-európai emigrációban felajánlotta erőit az ellenséges titkosszolgálatoknak, később pedig az antant politikai köreivel is kapcsolatba kerültek, hogy destruktív, bomlasztó tevékenységükkel beváltsák Beneš, Masaryk, valamint tettestársaik álmát, azaz szétveressék Ausztria-Magyarországot.

Az oktrojált, ránkerőszakolt trianoni békediktátum ratifikálását követően érthetően intenzív revíziós propagganda bontakozott ki a csonka országban, melynek előbb-utóbb sikerült kiverekednie magát a kisantant polip csápjainak szorításából, hogy aztán egyre jelentősebb nyugat-európai véleményformálókat, értelmiségieket és államférfiakat nyerjen meg a magyar igazság ügyének. A párizsi rendőrprefektúra iratai között számtalan állampolgári bejelentésnek maradt nyoma, melyek irredenta képeslapokra vagy kiadványokra hívták fel a rendvédelmi szerv figyelmét. Emellett a különböző irredenta albumokban egyre több ismert brit, francia és olasz politikus neve bukkant fel.

A Területvédő Liga már a magyar delegáltak párizsi béketanács elé citálása létrejött, vagyis már jóval a diktárum létrejöttét megelőzően. A Clemenceau és Poincaré által képviselt brutális megoldáshoz képest Lloyd George, a béketanács brit tagja -főként Apponyi Albert felvilágosító beszédét követően- racionálisabb álláspontra helyezkedett, sajnos mindhiába. A híres közgazdász, Keynes "A béke gazdasági következményei" című tanulmányában rámutatott, hogy a drasztikus békediktátum gyakorlatilag puskaporos hordóvá változtatja az egész kontintenst, és Foch marsall prognosztizációja is helyesnek bizonyult a 20 esztendőre szóló fegyverszünet ismert téziséről. William Bullit, a békedelegáció amerikai tagja Wilson amerikai elnökhöz címzett levelében csalódásának adott hangot, kifejtve: "A béketárgyalásoknak Santungot, Tirolt, Magyarországot, Kelet-Poroszországot, Danzigot és a Saar területet érintő határozatai kétségkívül újabb nemzetközi konfliktusokat fognak eredményezni."

"A béke a versaillesi szerződés aláírásának napján szűnt meg" - jelentette ki Baldwin, aki később a miniszterelnöki székben Lloyd George utódja lett. "Ez a béke nem államférfiak munkája", -fejtette ki Asquith. - "Sem értelme, sem értéke nincsen. Ez nem az a tiszta béke, amely a háború befejeztével végét vethetné a további háborúknak." Lansing, az Egyesült Államok államtitkára, aki tevékeny szerepet játszott a párizsi béketárgyalásoko lesújtó véleményt formált a brutális diktátumról: "A békefeltételek mértéktelenül kemények és megalázók, közülük sok nem teljesíthető. Az igazság mellékes, minden az erőszak."

Mint ismert, a rablóbékét az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa egyáltalában nem is ratifikálta. Az USA és Magyarország között az első világháborút lezáró béke megkötésére 1921. augusztus 21-én, Budapesten került sor. A francia parlamenti vita során Briand miniszterelnök és külügyminiszter is elismerte expozéjában, hogy "a magyar határ bizonyos fokig önkényesen van megvonva. Elég, ha egy térképet megnézünk, és azon követjük a határvonalat, amely egyébként nem feltétlenül végleges, s amely, tudjuk meg mindjárt, nem feltétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket sért és ezért bizonyos kiigazításokra lesz szükség." Az angol képviselőházban 1920. március 25-én Captain Elliot, március 30-án pedig a Lordok Házában lord Newton, Viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, lord Weardale, Marques of Crewe szálltak síkra Magyarország igazsága mellett.

A bolsevik diktátor, Lenin véleménye szerint "Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét" és ezzel a megállapításával akkor is egyet kell értenünk, ha az általa képviselt proletár internacionalizmus eszméje és az imperialista nyugati hatalmak iránt érzett ellenszenv beszélt belőle.

A külpolitikai izoláltság körülményei közepette azonban nem sok sikerre számíthatott a trianoni töviskoszorúval "ékesített" Magyarország. Az ekkor még ritkaságszámba menő figyelemfelkeltő akciók egyike volt, hogy 1923-ban a francia parlamentben megalakult a magyarbarát frakció, akiknek a vezetője, Charles Tiseyre "Egy diplomáciai védés, -A megcsonkított Magyarország" címmel könyvet is publikált.

1927. április 5-én Rómában írta alá Bethlen István magyar miniszterelnök és Benito Mussolini az olasz-magyar barátsági szerződést, ezzel Magyarországnak sikerült kitörnie a kisantant miatt keletkezett külpolitikai elszigeteltségéből. A trianoni diktátum igazságtalanságai ellen hivatalban lévő kormányfőként a Duce lépett fel elsőként az európai színtéren, kijelenttve, hogy "egy békeszerződés nem lehet sírbolt".

Az európai közvéleményt hosszú Csipkerózsika-álmából lord Rothermere nagy erejű cikke ébresztette fel, mely a Daily Mail-ben 1927. június 21-én jelent meg, "Magyarország helye a Nap alatt - Biztonságot Közép-Európának" (Hungary's Place in the Sun-Safety for Central Europe) címmel.

A Magyar Revíziós Liga létrejöttét is Rothermerenek sürgette. Ennek folyományaképpen alakult meg a Liga, amely Herczeg Ferenc elnöksége alatt intenzív tevékenységet fejtett ki a revíziós eszme terjesztése érdekében.

Eckhardt Tibor, a két világháború közötti kisgazdapárti főtitkár szerint Lord Rothermere nem egyszerűen lelkes támogatója volt a magyar irredentizmus ügyének, de egyenesen szülőatyja és megalapítója, ami persze "költői túlzás", hiszen a revíziós törekvések, mint hangsúlyoztuk, már jóval a békediktátum megszületése előtt erőre kaptak.

Rothermere lordot azonban valóban a revízió bajnokának kijáró tisztelet övezte Magyarországon. A magyarországi ajándékok egész szobát töltöttek meg a lord kastélyában. Egyes források szerint a Szent Koronát is felajánlották neki.

Forrás és teljes cikk: NemNemSoha

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes