Mirkóczki Ádám: Lengyel-magyar két jó barát

2011. március 29. - 12:53

„Lengyel – magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Így szól a közmondás immáron ki tudja hány évszázada. Az elmúlt napokban az a megtiszteltetés ért, hogy az Interparlamentális Unió Lengyel-magyar baráti tagozatának alelnökeként részt vehettem a lengyel–magyar barátság napja (március 23.) alkalmából megrendezett eseménysorozaton Poznanban és Varsóban. Életemben először jártam Lengyelországban, de egészen biztos, hogy nem utoljára. Megtapasztalhattam és saját „bőrömön” érezhettem, hogy a lengyel-magyar barátság évezredes hagyománya nem csak egy diplomáciai fogás, nem egy tartalom nélküli szólás-mondás, hanem egy valóban létező, a mai napig jelen lévő lelki rokonság, egyfajta testvéri szeretet.

Biztos, hogy nincs még egy olyan nemzet a világon, amelyik annyira szereti, megérti és tiszteli a magyart, mint a lengyel. A történelmi párhuzamok, a közös hősök, a gyakran hányattatott sorsközösség végérvényesen összekovácsolta ezt a két nemzetet, s most hazatérvén úgy érzem, ettől sokkal többet kellene nekünk is tennünk idehaza, hogy a jövő generációi is értsék ezt a szellemi - lelki rokonságot.

Kedden késő este szálltunk le a varsói repülőtéren, majd egy kis pihenő után a hat fős magyar delegációnk (melynek vezetője Latorczai János volt) tovább repült Poznanba és bőven éjfél után értünk a szállodába. Másnap első utunk a poznani Adam Miczkiewitz egyetemre vezetett, ahol a két ország köztársasági elnöke Bronislaw Komorowski és Schmidt Pál is beszédet mondott. A megnyitó után, megkoszorúztuk a poznani 1956-os emlékművet, majd az ünnepi fogadás után (ezen még a két elnök is részt vett) ismét az egyetemre mentünk, ahol különböző előadásokon, találkozókon vettünk részt és a rektor úr is megvendégelt minket. Egészen különleges élményben is részesültünk, mert este megnéztük a Csárdáskirálynő című operettet lengyelül…

Csütörtök reggel ismét repülőre szálltunk és délelőtt a lengyel parlament vendégei voltunk. A híres Szejm számomra inkább szomorú élményt jelentett. Megrendülve álltam és néztem az ülésterem virágokkal díszített padjait… Azon képviselők helyét jelöli virág, akik a tavaly április 10-i szmolenszki repülőgép katasztrófa áldozataivá váltak. Leírhatatlanul szomorú érzés volt.

Most lesz egy éve, hogy a lengyel politikai elit Lech Kaczynski államfő vezetésével a katyni vérengzés 70. évfordulójára utazott Oroszországba. Katyn, amely név a lengyel nemzet számára a tragédiák tragédiáját jelenti (1940 tavaszán a Katyn melletti erdőségben 22 ezer lengyelt végeztek ki fejlövéssel a szovjetek, áldozattá vált a teljes lengyel tisztikar és az értelmiség jelentős része), 2010-ben szinte hátborzongató módon egy újabb lengyel tragédia színhelyévé válik.

Mint megtudtam a volt magyar nagykövettől, a lengyel társadalom a mai napig nem tudta kiheverni a tavalyi csapást. Meghalt a fél lengyel kormány, a katonai vezetés, rengeteg diplomata és egyházi méltóság. A lengyel nemzetet szinte „lefejezte” ez a tragédia, és mint elmondták, a mai napig feldolgozatlan a lengyel lelkekben.

A Szejmben szomorúan tapasztaltam, hogy milyen sok az emléktábla, amely szinte kivétel nélkül egy-egy sorscsapásra utal. Ennek ellenére elképesztő a lengyelek tartása és hite, előbbi nyilván az utóbbiból fakad. Az ülésteremben is ott a feszület a Házelnök fölött… és ne feledjük II. János Pált, aki felbecsülhetetlen érték Lengyelország számára. A lengyelek hite példaértékű és nem véletlen, hogy a történelem viharaiban háromszor szűnt meg ez az ország, de mégis él…

Találkoztunk a Szejm alelnök asszonyával, Ewa Kierzkowskával és a külügyi valamint az európai bizottság tagjaival, akikkel jobbára az Európai Uniót, valamint hazánkat és Lengyelországot, mint következő soros elnököt érintő legfontosabb kérdésekről beszéltünk.

A Szejm után a külügyminisztérium következett, ahol leginkább a nemzeti kisebbségi kérdéseket érintve folytattunk tárgyalásokat. Következett egy késői ebéd és ezzel a lengyelországi utazásunk hivatalos része véget ért.

A repülő indulásáig hátralévő időt Varsó óvárosának legfontosabb helyszíneinek meglátogatásával töltöttük. Egészen hihetetlen, hogy mennyi a magyar vonatkozású emlék és milyen sok magyar emléktábla van: 1848, 1920, 1956, valamint számtalan az első és második világháborúhoz kapcsolódó emlék, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ami föltűnt, hogy mindegyiket gondosan ápolva, rendben tartva, friss virágokkal és nemzeti trikolórokkal díszítve találtuk! A Pilsudski téren áll egy frissen felavatott emléktábla, amelynek magyar és lengyel felirata a következő:

„Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek, amely baráti segítséget nyújtott a bolsevik agresszió által halálosan fenyegetett Lengyel Köztársaságnak. Sorsdöntő jelentőségű küzdelmeink időszakában, 1920. augusztus 12-én 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmány érkezett Skierniewicébe Budapestről a csepeli Weiss Manfréd Művektől. A Magyar Királyság kormánya 1919-1921 között közel 100 millió karabélytöltényt, nagy mennyiségű tüzérségi lőszert és katonai felszerelést küldött Lengyelországnak. A hálás lengyel nemzet.”

A lengyeleknél nem csak szavak szintjén él a barátság és a tisztelet, és úgy gondolom, ennek itthon is így kell lennie! Van mit tanulnunk még egymástól és bízom abban, hogy a két nemzetnek nem csak közös történelmi múltja ezer éves, hanem jövője is…

Mirkóczki Ádám
jobbik.hu