Irredenta kultusz

2010. június 4. - 09:33

"Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása - a közönség már indult kifelé a foyerba -, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkon fordult, és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr alakja jelent meg. Templomi csend lett, s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a Magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét" - tudósít a Pesti Napló 1938. november 3-i száma.

Hűen illusztrálja ez a két momentum a két világháború közötti Magyarország irredenta kultuszának magas szintű manifesztálódását. A magyarságra leírhatatlan fájdalmat zúdított a trianoni békediktátum. A határon kívül rekedt magyarság millióinak sanyarú sorsa, a menekültek és az elszakított nemzetrészeken maradók szenvedései, megaláztatásai, a velük szembeni fokozódó atrocitások kollektíve és individuálisan is szembefordították a magyarságot a gyűlölt szerződéssel.

A hazafias emlékművektől a "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifonon át az irredenta frizuráig valósággal elárasztották a megcsonkított ország lakóit az emlékeztető rítus hétköznapi tárgyai. A "Mindent vissza!", a "Nem, nem soha!", a "Csonka Magyarország - nem ország, egész Magyarország - mennyország!" és hasonló szlogenek a hétköznapi élet részeivé váltak. Szinte nem telt el úgy nap, hogy iskolákban, ünnepségeken vagy gyűléseken ne hangzott volna el Trianon-ellenes szólam.

Az iskolai oktatásban maximálisan érvényesült Nagy-Magyarország területi integritásának szelleme. Az irredenta rituális elemek az iskolai nevelés szerves komponensévé váltak, Kornis Gyula szavaival: megteremtették az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját. Móricz Zsigmond krisztusi öt sebére hajazva állapítja meg például egy tankönyv: "(...) négy nagy nemzeti tragédia előzte meg Trianont: Augsburg, Muhi, Mohács és Világos. A nemzetet mindegyiknél a végpusztulás fenyegette, de mindegyikből volt feltámadás."

Az iskolai ünnepségek lebonyolításának visszatérő eleme volt a revansista írások és zenei művek ismertetése, de 1920 karácsonyán például gyűjtést szerveztek az iskolákban a Területvédő Liga javára. Herczeg Ferenc, a Revizionista Liga elnöke mellett az irredentizmus kevésbé illusztris személyiségei is megfordultak az iskolákban.

A Trianon-ellenes hangulat részét képezte a hétköznapi életben használatos kellékek irredenta szimbólumokkal való ellátása - Kneisl Márton például az 1940-es évek elején "revízió" márkanéven hozta forgalomba az első magyar kétdobrendszerű sokszorosítógépet. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság szlogenje pedig a következő volt: "Magasból akarja látni Erdélyt? Repülőgépről teheti!"

A "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifon mellett létezett irredenta hamutál, a történelmi Magyarország kontúrjával ellátott díszdoboz, kirakójáték, "Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot!" társasjáték, kártyapakli, lottójáték, Trianon-ellenes ceruza, írófüzet, gyertyatartó, asztali óra, revíziós pengő, falvédő és megannyi praktikus kellék.

Hatalmas kampányuk volt a Magyarország védelmére kelt külföldi politikusoknak és közéleti személyiségeinek. A legismertebb talán Lord Rothermere, aki 1927. június 21-én, a Daily Mail című orgánumban publikálta híres, "Magyarország helye a Nap alatt" (Hungary's place in the Sun) című írását. "Két fiam esett el a háborúban - mondotta az egyik nyilatkozatában. - Nemes ideálokért áldozták fel az életüket, nem azért, hogy egy dicső nemzettel igazságtalanul bánjanak."

Kevésbé ismert a "spanyol Rothermere", Don Antonio Sancho spanyol főpap, akiről a Kis Újság 1929. május 26-i száma emlékezik meg. "Don Antonio Sancho pálmai nagyprépost (canonino magistrol), az ízig-vérig katolikus Spanyolország egyik legkiválóbb egyházi férfija, D. Ringer Lili zongoraművésznő felvilágosításainak hatása alatt szívvel és lélekkel a magyar igazság szolgálatába szegődött. Amikor pedig tanulmányai alapján meggyőződött róla, milyen szörnyű igazságtalanság jutott az ártatlan magyar népnek osztályrészül, akkor elhatározta, hogy páratlan népszerűségét, szavának rendkívüli súlyát, értékes összeköttetéseit a trianoni igazságtalanság elleni hathatós küzdelemre fogja felhasználni" - kürtölte világgá a lap a nagy hírt.

Öröm az ürömben: a Trianonnal kapcsolatos vicceknek is nagy keletjük volt a korszakban. Íme, az egyik vicc:

A román tanfelügyelő iskolalátogatóban jár egyik udvarhelyi iskolában. Váratlanul érkezik, és amikor belép, a táblán a következő felírás fogadja: "Talpra magyar!" Dühbe gurul, s ráordít a gyerekekre, mondják meg azonnal, ki írta azt a táblára. A gyerekek makacsul hallgatnak. Erre ravaszkodni kezd a tanfelügyelő és húsz lejt ígér annak a gyereknek, amelyik megmondja, ki írta a táblára a "Talpra magyart"! A pénzt ki is teszi. Feláll az egyik székely gyerek s megkérdi:
-Hát aztán biztos, hogy odaadja az úr azt a pénzt?
-Biztos hát!
-Hát akkor tartsa ide, hogy én is fogjam egyik felét. Akkor megmondom.

A tanfelügyelő odanyújtja a húsz lejest, a nebuló kikapja a kezéből, szippant egyet, és nagy bátran kivágja:
-Petőfi Sándor írta!

Vagy egy másik:

"Erdélyben, mióta oláh megszállás alá került, a különféle lelki bajok közül a három legsúlyosabbat így definiálják: Ha valaki lop, az - kleptománia. Ha valaki gyújtogat, az - pirománia. Ha valaki lop, gyújtogat, hazudik, öl és rabol, az - Nagyrománia!"

Forrás: NemNemSoha