Fejet hajtottunk Nagysándor József emléktáblája előtt - bár ez nem mindenkinek tetszett

2009. október 6. - 14:52

Október hatodika délelőttjén az aradi vértanúk emléke előtt tisztelgett Debrecen városa. Több debreceni civil szervezet és bajtársi szövetség, valamint országos politikai pártok képviselői gyülekeztek a Péterfia utcán, hogy elhelyezzék koszorúikat Nagysándor József '49-es vértanú tábornok emléktáblája alatt. A pártok között természetesen a Jobbik is képviseltette magát, valamint jelen volt az Új Magyar Gárda Mozgalom egyik gárdistája is, igaz, nem egyenruhában. Jelenléte mégis apróbb fennakadást okozott az ünnepség menetében. A honvédségi szervezők azon kezdtek tanakodni, hogy vajon nem ütközik-e jogszabályba, ha egy gárdista is tiszteletét nyilvánítja Nagysándor József tábornok emléke előtt.

Végül a következőképpen vágták el a gordiuszi csomót: mielőtt a Jobbik és az Új Magyar Gárda Mozgalom képviselője a márványtábla elé lépett volna, leparancsolták a két főből álló díszőrséget a helyszínről, majd a rendezvény moderátora megkérte a helyi civil szervezetek képviselőit (!), hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében helyezzék el koszorújukat. Ezáltal a három európai parlamenti képviselővel rendelkező politikai pártot civil szervezetté minősítette. Kulcsár Gábor, a Jobbik megyei alelnöke ezek után Deli Barnabás gárdistával az oldalán az emléktábla elé lépett, elhelyezték a fekete gyászszalaggal díszített nemzetiszínű koszorút az épület falán, majd fejet hajtottak Nagysándor József aradi vértanú emléke előtt.

A rövidre sikeredett rendezvény végén a különböző civil szervezetek képviselői és a díszegyenruhás veteránok kezet szorítottak a Jobbik és az Új Magyar Gárda Mozgalom jelen lévő tagjaival, és megköszönték részvételüket a koszorúzáson.

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes