"Egy koca, egy porta" - Kétszer több disznót akar Orbán

2011. szeptember 8. - 09:06

A kormány sertéságazati stratégiájának alapja az állomány megduplázása: ennek első lépése az, hogy egy-két éven belül akár 800 ezer-1 millió sertéssel is nőhet a belföldi állomány, ha megvalósul a miniszterelnök által a közelmúltban javasolt "egy koca egy porta" program. Erről beszélt az MTI-nek Németh Antal, a VHT elnöke szerdán Budapesten.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke közölte: a háztáji, a családi és a kisgazdaságokban történő sertéstartási és hízlalási programban a VHT sajátos eszközeivel kíván közreműködni. Ennek jegyében készítette el azt a csaknem 100 oldalas szakmai kiadványt, amelyet az érdeklődők az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) ismerhetnek meg. A kiadvány szakmai segítséget kíván adni mindazoknak, akik a programban részt kívánnak venni.

Németh Antal szerint reális az a cél, hogy a következő egy-két évben a jelenlegi mintegy 220 ezer belföldi koca létszáma mintegy 50 ezerrel nőjön a kisgazdaságokban. E növekmény a sertésszámban mintegy 1 millió darabos többletet jelentene. A VHT elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy a programot csak intenzív kormányzati támogatással lehet megvalósítani.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára hozzátette, hogy a magyar áru piaci versenyképessége érdekében elengedhetetlenül szükséges az áfa csökkentése, mivel a magyar áru a 25 százalékos áfa-tartalom miatt átlagban mintegy 15 százalékkal drágább mint a versenytársaké. Megjegyezte, hogy az áfa-csökkentés növelné az áfa-körbe tartozó árualapot, így fehérítve a sertésszektort. Ennek nyomán pedig a nagyobb adóalap ellentételezné a kieső bevétel mértékét. A VHT vezető szakemberei jelezték, hogy javaslataik egy részét már eljuttatták a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes államtitkárságára.

Forrás: VG.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes