Az RMDSZ átértékelte a kisebbségek képviseletére vonatkozó elveit

2009. október 13. - 10:41

Mentalitásváltásra van szükség Romániában a kisebbségek helyét és szerepét, a többség és kisebbség viszonyát illetően: a tulajdonos és albérlő mentalitásról át kell térnünk a társtulajdonosi mentalitásra. Az erdélyi magyarság nem albérlője, hanem – csaknem 7 százalékos részesedéssel – társtulajdonosa Romániának, és ezt a szemléletet érvényesítenünk kell a közélet minden területén – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett Nemzeti identitás és a nemzeti kisebbségek jelenléte a politikában címet viselő szemináriumon.

Előadásában az RMDSZ elnöke rámutatott: a közeljövő egyik legfontosabb feladata megteremteni a nemzeti kisebbségeknek az államigazgatásban és általában a döntéshozatalban való képviseletének alkotmányos garanciáit. Mint mondta, meg kell határozni bizonyos képviseleti arányokat, amelyek biztosítanák a kisebbségek arányos jelenlétét a közintézményekben, függetlenül attól, hogy az illető érdekvédelmi szervezet kormányon van-e vagy sem.

A szövetségi elnök szerint nagy eredménynek számított, hogy az elmúlt években – az RMDSZ kormányzati jelenlétének köszönhetően – lényegesen nőtt a magyar szakemberek száma a közhivatalokban, ezért nagy kudarcként érte a magyarságot, hogy a szervezet ellenzékbe kerülésével ez a jelenlét egyik napról a másikra drasztikusan lecsökkent. Emiatt – tette hozzá – az RMDSZ arra a következtetésre jutott, hogy teljesen át kell értékelni a kisebbségek képviseletére vonatkozó eddigi elveket, egy új szemléletet, és ami ennél fontosabb, egy új gyakorlatot kell életbe léptetni e tekintetben.

Mint mondta, nagy eredménynek tekintette, hogy az Alkotmány kidolgozása során az RMDSZ érvényesíteni tudta azt az elvet, mely szerint a nemzeti kisebbségek számára az államnak kötelező módon biztosítania kell a parlamenti jelenlétet. A kisebbségeknek alanyi jogon járó parlamenti képviselet azonban mindeddig egy egyedi rendelkezés – mutatott rá, hiszen az elvet nem sikerült kiterjeszteni a közélet más területeire is.

– Egy új mentalitásra van szükség: a tulajdonos az albérlő mentalitásról át kell térnünk a társtulajdonosi metalitásra Romániában: úgy kell szemlélnünk, hogy az itt élő nemzetiségek közös tulajdonosai ennek az országnak – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Frunda György szenátor bejelentette, a helyi közigazgatási törvény módosítására tett javaslatot. Azt akarja elérni, hogy 20 százalékról 15 százalékra csökkenjen a küszöb, amely fölött a közigazgatási intézményekben kötelező legyen használni valamely kisebbség anyanyelvét is a román mellett. Kifejtette, azért lenne szükség a módosításra, mert az elmúlt években számottevően csökkent a magyar közösség létszáma.

Elmondta, már megfogalmazta javaslatát, és szenátortársai úgy vélték, támogatható, sőt, hajlandóak tárgyalni az RMDSZ egy másik kéréséről is, mely szerint a nemzeti kisebbségek arányos képviseletet nyerhetnének a döntéshozó fórumokban, illetve függetlenül attól, ki van kormányon, a magyar szakemberek megmaradhatnának tisztségeikben.

rmdsz.ro

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes