Orbánt vajon beengedik-e Szlovákiába?

2009. október 14. - 01:50

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) október 17-én Rimaszombatban tartja programalkotó közgyűlését. A megyei választások közeledtével a kongresszus egyben a választási kampányra való felkészülés egyik fontos állomása is lesz. A program szerint az MKP kongresszusán vendég lesz és felszólal Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke is.

Az MKP és a Fidesz együttműködése a felvidéki magyar párt megalakulása óta folytonos és baráti. Mindkét párt képviselői az Európai Parlament ugyanazon pártjának, az Európai Néppárt frakciójának tagjai.

Orbán Viktor Fidesz-elnök a tavaly tartott 10 éves rendkívüli, ünnepi kongresszusának is a vendége volt, és a közelmúltban is több rendezvényen vett részt az MKP politikusaival. Ott volt a losonci régiófejlesztési konferencián, együtt köszöntötte a schengeni határnyitást Csáky Pállal, és ugyancsak közösen szólaltak fel az európai parlamenti választások esztergomi kampányrendezvényén is.

Az ilyen előzményeket tekintve, Orbán Viktor részvétele az MKP kongresszusán természetesnek tekinthető, azonban most a Sólyom László magyar államfővel tanúsított ellenséges szlovák állami magatartás (augusztus 21-én megakadályozták, hogy részt vegyen Szent István komáromi szobrának avatásán) után bizonyára a szlovák média (és titkosszolgálat?) érdeklődésének középpontjába kerül. Már csak azért is, mert Orbán Viktorról a szlovák politikusok másként sem beszélnek, mint a jövő évi magyarországi parlamenti választásokból kikerülő miniszterelnökről.

Orbán Viktor azonban jelenleg még "csak" a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, nem közjogi méltóság, így a diplomáciai protokoll nem írja elő számára azokat a szigorú bejelentési kötelezettségeket, mint Sólyom László esetében. Akkor és ott lépi át a szlovák-magyar határt, ahol akarja.

Felvidék Ma

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes