energiapolitika
Hétszázezer lakást akar fűteni Európában tunéziai napfénnyel a Desertec német alapítvány, a francia Medgrid pedig a Földközi-tenger medencéjében kíván kiépíteni megújuló és fosszilis energiaforrásokra épülő hálózatrendszert. Az elképzelések megvalósulása egyúttal több ezer munkahelyet is teremtene.
Szlovákiába a szokásosnál 22 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezett hétfőn, írta a Szlovák Gázművek (SPP) közlésére hivatkozva hétfőn a TASR állami hírügynökség.
A Gazpromnál nem értik, mi lehet az oka annak, hogy egy sor európai partnerhez kevesebb földgáz jut, és Ukrajnára mutogatnak - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.
Emelte bruttó 4 és 6 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
A napenergia-hasznosító berendezések szerelésének, beüzemelésének, szervizelésének tantárggyá tételét szorgalmazza a kísérleti képzési programot két éve elindító Zéró Energiaház Klaszter. Bocsó Imre, a salgótarjáni székhelyű szervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: eddig 24 végzős középiskolás szerzett bizonyítványt, jelenleg 16 állástalan vesz részt a képzésben.
A Jobbik követeli a kormánytól, hogy csökkentse az üzemanyagokra vonatkozó áfa és jövedéki adó mértékét, ezzel is könnyítve a magyar emberek és vállalkozások helyzetén - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
Új bányákra lenne szükség a szakemberek szerint, akik azt mondják, jelentősen enyhítene az ország gondjain, ha többet hasznosítana az ásványkincsekből.
Emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az ágazat infrastruktúrájának szinten tartásához és fejlesztéséhez - összegezte Mártha Imre, az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. vezérigazgatója az energetikai ágazat problémáit.
A jövő év első negyedében körülbelül 1 százalékkal nőne a Magyarországon eladott gáz ára az árképlet szerint, de az importőr ennél jóval kevesebbet fog fizetni.
Mintegy két órával Durbanből való hazaérkezése után jelentette be a környezetvédelmi miniszter, hogy Kanada úgy döntött, kilép a Kiotói Egyezményből.
Oroszország és az Európai Unió 2012 elején tárgyal arról, hogy kapnak-e orosz vállalatok mentességet az EU harmadik energiacsomagjának azon előírásai alól, amely szerint az energiatermelést, -szállítást és -értékesítést szét kell választani.
A világon a hozzánk hasonló fejlettségű, de nálunk fejletlenebb országokban is (nem beszélve a fejlettebbekről) komolyan veszik a kormányzatok, hogy a napelemes iparág a közeljövő egyik meghatározó energetikai iparága. Ezt felismerve hatékony támogatási rendszereket dolgoztak ki aminek végeredménye, hogy gyorsan, kiszámítható módon, kiszámítható megtérülést biztosítva tudnak a beruházók (legyen az lakosság, kisebb cég, önkormányzat, vagy energetikai konszern) napelemes rendszereket létesíteni. Ez a beruházók mellett jót tesz az adott ország gyártásának, építőiparának, munkaerőpiacának, adóbevételeinek, energia- függetlenségének és nem utolsó sorban az ország zöldülésének. Ez a hatékony támogatási rendszer pedig a fentebbi linken ismertetett FIT (Feed-In-Tariff) - visszavásárlási ár támogatásos rendszer.
Budapestre látogatna a német E.On Ag vezérigazgatója, hogy tárgyaljon a kormányzat tagjaival az energiacégekre kivetett visszamenőleges válságadóról. A német közműóriásnál jelenleg is komoly értékelés zajlik. Ennek keretében az összes vállalatot megvizsgálják, mennyire is illeszkednek az anyacég stratégiájába. Johannes Teyssen vezérigazgató ugyan nem részletezte, mely vagyonelemektől válna meg a német vállalat, ugyanakkor leszögezte, hogy pusztán a helyi viszonyok ilyetén alakulása miatt nem adják el az E.On Hungária Zrt.-t.
A következő 10-15 évben nem létesülnek akkora villamosenergia-termelő kapacitások az országban, mint amennyit a várható igények indokolnának. Áram persze lesz elég, csak éppen az ára felszökhet, mert megnő az import és későbbre tolódhat néhány rossz hatásfokú egység leállítása – jósolja Stróbl Alajos, az Erőterv Zrt. tanácsadója.