közlekedés
A "fapados" cégek mellett legfeljebb három nagy hagyományos légitársasági csoport marad fenn Európában - jósolták a Financial Times által kedden idézett iparági elemzők.
Törölte budapesti járatát az Air France a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók 4 napos sztrájkja miatt - közölte a francia légitársaság kedden az MTI-vel.
A szél és az eljegesedett váltók miatt a folyamatos tisztítás ellenére az ország több vonalán késnek a vonatok - jelentette a Mávinform kedd reggel.
Az erős szél okozta hófúvás miatt már hat településre nem lehet bejutni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és további utak váltak járhatatlanná - jelentette a közútkezelő társaság megyei ügyelete kedden.
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan a Gesztely-Újharangod, az Abaújkér-Aranyospuszta, a Pere-Abaújszántó, illetve a Vilmány és Fony közötti útszakasz, elzárt település azonban nincs Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatósága vasárnap este.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fokozatosan visszatér az élet az eddig megszokott kerékvágásba a Malév február 3-án történt leállását követően.
A vonattal utazók hosszabb menetidőre, átlagosan mintegy 25-30 perces késésekre számíthatnak az ország legnagyobb részén vasárnap, de több helyen akár 30-40 percet meghaladó késések is előfordulhatnak - közölte a Mávinform.
Négy település megközelíthetetlen a hófúvás által emelt hófalak miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete szombaton este az MTI-t.
Számottevően nem nőtt a balesetek száma az ország közútjain, de a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges, és járművük kifogástalan műszaki állapotban van.
A debreceni önkormányzati kezelésű szilárd burkolatú utak, járdák speciális gépi és kézi síkosság-mentesítését és a hó eltolását – az önkormányzat megrendelése alapján – az AKSD Kft. végzi. A gépi munkavégzés során az ütemek fontossági sorrend szerint tartalmazzák az utak, járdák tisztítási folyamatait.
A Volán társaságok már ősszel, az úgynevezett téli felkészítés keretében előkészíttették autóbuszaikat a téli időjárási körülményekre - közölte a Volán pénteken az MTI-vel.
A Jobbik szerint felháborító a budapesti útdíj fővárosi városvezetés által kezdeményezett ötlete és megdöbbentő, hogy sajtóhírek szerint a kormány is támogatja ezt, vagyis a kabinet "másfél éve minden egyes problémát egyféleképpen old meg: az emberekre újabb adót vet ki és megsarcolja őket" - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a Jobbik budapesti elnöke.
Akár a rendszeresen befizetett kötelező biztosításunk ellenére is fedezetlenné válhat gépjárművünk az újonnan belépő baleseti adó következtében.
A Malév pénteki közgyűlése a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról, illetve tőkeemelésről sem döntött - tudatta Berényi János, a Malév Zrt. elnöke közleményében kora este az MTI-vel.