EP-választás
Talán emlékeznek még a kedves olvasók az EP választás egyik momentumára, amikor Balmazújváros fideszes polgármestere kitiltotta a Jobbik 2009. május 10-i rendezvényét a helyi Művelődési Házból, mert szórólapjainkon rávilágítottunk a magyar valóságra. A választási gyűlést a szabadban, a Műv. Ház előtti téren tartottuk meg annyi ember előtt, hogy be sem fértünk volna a terembe, melyet előzőleg lefoglaltunk.
A választási eredmények messze felülmúlták várakozásainkat. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy az összesítés után városunkban több mint 23%-os szavazati arányt ért el a Jobbik. Nyugodtan mondhatjuk: az eredmény sokkolta ellenfeleinket is. Szavazatszámláló bizottságok tagjaiként este a Városházán láthattuk a döbbenetet.
Részlet a Magyarország21 blog A Fidesz jövőjének kérdései című írásából.
Mao minél idősebb lett, annál többet olvasta Szun Cét. A Tiltott város palotájának wc-jében ült, ahova telefont vezettetett, és onnan irányította 1 milliárdos országát. Szun Cét érdemes minden politikusnak olvasni, sokkal mélyebb, mint Machiavelli.
Szun Ce azt tanácsolja, ne harcolj ellenfeled terepén. A Fidesz mégis azt teszi a Jobbikkal. Megijedtek tőlük, egyrészt agyonhallgatást játszanak, másrészt indul a cigánykérdés „felvállalása”. A múlt szombati Magyar Nemzet első oldalára azonnal fel is raktak 3 nagy írást, kettő a cigányok bűncselekményeiről, egy meg Orbán nyilatkozata, hogy ő majd rendet rak.
Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogenjében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelyek tagjai magyar állampolgárokként a területén élnek - írja szombati jegyzetében az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
A jegyzetíró felteszi a kérdést: vajon hogyan esne a határon túli magyarokért annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok kijelentenék, hogy Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, Ukrajna az ukránoké?
Mi a közös egy fideszes és egy jobbikos szimpatizánsban?
Mindkettő hiszi, hogy a Jobbikra nem csak Brüsszelben, de a magyar parlamentben is szükség van! Bár a két párt vezetésének viszonya cseppet sem barátságos, a szavazóik ennek ellenére könnyen megtalálják a közös hangot. Hiába nevezte Orbán Viktor a választásokat megelőzően a Jobbikot ellenségnek, hiába igyekeztek a fideszes vezetők felváltva meggyőzni a választópolgárokat, hogy a Jobbikra leadott voksok, elveszett szavazatok, a pártnak mégis sikerült három mandátumot szereznie az európai parlamentbe, többek között a Fidesz szimpatizánsok egy részének hozzájárulásával. Így a Jobbik eredménye, amely a harmadik helyre emelte a pártot a magyar politika dobogóján, ledöntötte az elveszett szavazatok mítoszát.
Sokan, sokféleképp fogják magyarázni azokat az eredményeket, melyek 2009. június 7. napján születtek Magyarországon. Egy oldalon a várt győzelmet fogják értékelni, míg egy másikon a várt vereséget. Egy oldalon a meglepetésszerű előretörést, míg egy másik oldalon a teljes megsemmisülés határát. A szokásos közhelyek záporozni fognak, megspékelve a mesterkélt megdöbbenéssel. Szóval lesz itt sok minden, így vállalkozzunk mi is egy kis értékelésre.
A FIDESZ-KDNP tehát nagyarányú győzelmet aratott. Nos, nem akkorát, mint szeretett volna, de felesleges dolog vitatkozni, ha ilyen magasak az arányok. Orbánék hozták a kötelezőt. 14 képviselőt delegálnak, ami ugye több, mint a 22 fele. A kormányzó pártok folyamatos nyomás alatt tartása, a „lelkesítő” negatív kampány most kiállta a próbát, szemben a múlt elvesztett országgyűlési választásaival. Mondhatnánk, hogy a FIDESZ-nek ezt kell folytatnia és hozza majd a kétharmadot, de persze ez nem így van. Erről majd később.
Szeretem a közvélemény-kutatókat, meg a politológusokat is. Ha lenne egy kajmánokkal teli medencém, meghívnám őket fürdőzni. Persze, kivételek itt is akadnak. De lehet, hogy nem.
A végéről kezdeném: 2009. június 7-én körülbelül 21 óra 40 perc magasságában a tévécsatornákon megjelent egy ábra, miszerint a Fidesz 16-17, a Jobbik pedig 1 mandátumot fog kapni az EP választáson…
Most pedig – a dráma kedvéért – visszaugrom tavaly nyárra: mondják, hogy a Jobbikot két közvélemény-kutató cég is megkereste akkor, és közölte, hogy a párt már mérhető, úgy 2-3%-on áll. De! De, akkor fogják ezt nyilvánosságra hozni, ha a Jobbik fizet érte.
Egyetlen más párt sem tett annyit azért, hogy széles körben megismertesse az emberekkel a Jobbikot, mint az SZDSZ! Időt és pénzt nem sajnálva, folyamatos hírverést, reklámot biztosított a médiából kizárt Jobbiknak. Hála az SZDSZ-nek, jól az eszébe lett vésve a magyar embernek, hogy mi is a különbség egy SZDSZ-re és egy Jobbikra szavazó között.
Köszönet a kreatív óriásplakátokért, ahol igyekeztek elhatárolni a liberális szavazókat a magyar emberektől! Így könnyebb volt eldönteni Magyarországon, hogy kire is szavazzanak az európai uniós választásokon a magyar emberek, és kire ne!
Csodálatos vasárnap este volt. Felemelő érzés volt látni, ahogy üldögéltek mindenféle tévéstúdiókban meg pártszékházakban, egymás döbbent és riadt arcába bámultok, s közben kétségbeesve keresitek a magyarázatot.
Nem fogjátok megtalálni, hiszen már magát a kérdést sem értitek.
Hogy miért nem?
Mert azt hittétek, mindig mindent meg lehet magyarázni. Mert úgy gondoltátok, mindig mindent el lehet intézni egy kiadós nácizással meg árpádsávosozással. Mert elhittétek, hogy ez valóban egy következmények nélküli ország, és az is marad örökre.
Mert húsz éve nem jártatok odalenn, egy metró-aluljáróban. Mert még soha életetekben nem aludtatok egy borsodi kis falu utolsó házában, a paplan alól hallgatva éjjel, hogyan visznek el odakinn valakik minden mozdíthatót. Mert cigányt legfeljebb akkor láttok, amikor fehér asztal mellett húzza nektek, hogy "Nem tudom, az életemet hol rontottam én el".
Hajdú-Bihar megye
(Részvétel: 38,37 %)
| H. |
Párt(ok) neve |
Szavazat |
% |
| 1 |
FIDESZ-KDNP |
87 231 |
60,63 |
| 2 |
JOBBIK |
24 600 |
17,10 |
| 3 |
MSZP |
18 098 |
12,58 |
| 4 |
MDF |
7 555 |
5,25 |
| 5 |
LMP-HP |
2 815 |
1,96 |
| 6 |
SZDSZ |
1 661 |
1,15 |
| 7 |
MUNKÁSPÁRT |
1 342 |
0,93 |
| 8 |
MCF ROMA Ö. |
566 |
0,39 |
Debrecen
(Részvétel: 38,37 %)
| H. |
Párt(ok) neve |
Szavazat |
% |
| 1 |
FIDESZ-KDNP |
37 600 |
59,86 |
| 2 |
JOBBIK |
9 659 |
15,38 |
| 3 |
MSZP |
8 296 |
13,21 |
| 4 |
MDF |
3 866 |
6,15 |
| 5 |
LMP-HP |
1 837 |
2,92 |
| 6 |
SZDSZ |
890 |
1,42 |
| 7 |
MUNKÁSPÁRT |
594 |
0,95 |
| 8 |
MCF ROMA Ö. |
75 |
0,12 |
Folytatjuk, mert azt látjuk, hogy ezt várja az ország! – jelentette ki tegnap Lendvai Ildikó az EP választások eredményei után, melyek az MSZP és a „modern baloldalnak” nevezett demagógia végső bukásának lehetőségét teremtették meg.
Olyan „horn gáborosan” megnyilvánulva csak a következőképpen lehet reagálni az MSZP elnöknőjének gyomorforgató csúsztatásaira, sületlenségeire:
Nem azt várja az ország, Ildikó, hanem azt, hogy menjetek a p*csába! Valljuk be!
Ha finomabban akarok fogalmazni, akkor egyértelműen a jobboldal nyerte meg az európai parlamenti választásokat, méghozzá fölényesen, rámutatva arra a tényre, hogy a baloldal kormányzása, nem az ország, nem a nemzet akaratát testesíti meg, hanem szétforgácsolódó politikai klikkek kétségbeesett kapaszkodását a hatalomba.
Van egy álmunk. Hogy Magyarország a magyaroké. Mégsem lesz a hazánkból második Palesztina, mégsem leszünk elszegényedett, véglegesen lecsúszott gyarmat.
Kedves választóink, kedves jobbikosok, kedves magyar emberek!
Az álom mától valósággá vált. Az Önök bizalmából, hitéből, reményéből és szeretetéből megszületett és előretört az új erő. Önök a Jobbikra adott szavazataikkal esélyt adtak arra, hogy a szabadságukban, jogaikban és méltóságukban megtaposott magyar emberek végre felemelhetik a fejüket és alakítóivá válhatnak saját sorsuknak. Megőrizhetjük termőföldünket, kiharcolhatjuk a versenytársakkal azonos támogatás a magyar gazdáknak, megvédhetjük a magyar piacot az ideáramló, agyontámogatott, rossz minőségű külföldi élelmiszertől. Megszüntethetjük mindazokat a szabályokat, amelyek itt Magyarországon a külföldinek, a multinak lényegesen előnyösebb helyzetet biztosítanak, mint a magyar vállalkozóknak. S harcba szállhatunk azért, hogy a jogfosztott magyar munkavállalóknak jogaik legyenek, érdekvédelmük legyen, és tisztességes jövedelmük legyen.
Telefonáló automatákkal sértettek kampánycsendet a választás délelőttjén a Fidesz és Morvai Krisztina összemosásával (mely egyik jobboldali pártnak sem érdeke), délután pedig az MSZP-re és az SZDSZ-re való szavazásra buzdítással. A súlyos törvénysértéshez legalább olyan szervezettség és anyagi forrás kellett, mint azokhoz a szintén megtévesztő és Jobbik-ellenes plakátokhoz, melyeket az elmúlt napokban ragasztottak ki szerte az országban.