Tudom, hogy kampány idején nincs helye a langyos érzelmeknek és embereknek, aki nyerni akar, az tartja magát a bibliai példázathoz: beszédetek legyen igen-igen vagy nem-nem. Ilyenkor harc dúl a voksokért; minden eszköz megengedett, sőt kötelező. Én mégsem bánnám, ha a Jobbik-barát sajtó (és aktivista, politikus), meg a Fidesz-barát média (és szimpatizáns, politológus) kevesebb energiát fordítana egymás támadására.
A Jobbiknak köszönhetően alighanem izgalmasan alakulnak a korábban kétszereplősnek, de egyértelműnek tűnő választások. Noha a Fidesz politikusai – és talán hívei is – neheztelnek a radikális párt térnyerése miatt, egyre bizonyosabbnak látszik, hogy a Jobbik nem csak a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párttól veszi el a voksokat. Támogatóik között találhatók részben az elégedetlen, korábban talán nem is szavazók, akikre mozgósítóan hatnak a „korrekt semmitmondással“ szakító jelszavak, részben a pártjukban csalódott, de Orbánra szavazni semmiképpen sem akaró egykori szocialista szimpatizánsok.
Sokan újra és újra felteszik a kérdést: karácsonykor miért keresztet állítanak? Ők a keresztet kizárólag a húsvéti ünnepkörre korlátoznák. (Vagy még arra sem…) Mások ebben valami fájdalmasat, a kivégzés eszközét látják. Bennünk viszont – és talán mi is számítunk egy kicsit ebben az országban – az otthonosság érzetét kelti; számunkra fontos mindaz, amit jelent, minket ez vesz körül az otthonunk falán, a templomban, a gyerekeink iskolájában.