internet
A legtöbb közösségi és információ megosztó portál a testre szabás irányába halad. Minden felhasználó a saját érdeklődésére jellemző hírfolyamot látja.
Minél több időt tölt valaki a Facebookon, annál kevésbé ért egyet azzal, hogy az élet szép, és annál inkább úgy véli, hogy ismerősei boldogabbak, mint ő.
Egyre gyakoribb a kiskorúak zaklatása az interneten Csehországban, az utóbbi öt évben majdnem megtízszereződött azon gyermekek száma, akik az internetes zaklatás miatt feltárcsázták a segélyszolgálat hívószámát - közölte a Linka bezpecí segélyszolgálat újságírókkal hétfőn.
Az Unió adatvédelmi biztosainak szervezete felszólította a Google-t, hogy a kivizsgálásig halassza el új adatvédelmi irányelveinek bevezetését.
Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.
Akinek munkahelye van, vagy éppen állást keres, annak kétszer is meg kell gondolnia, hogy mit tesz fel a közösségi oldalakra – figyelmeztetnek a szakértők.
A várakozásokkal ellentétben alig emeltek árat az internet- és kábeltévé szolgáltatók. Csak a mobilszolgáltatók emelték érzékelhetően a díjaikat. A T-Mobile szinte minden tarifánál 4-5 százalékot emelt, a Vodafone nem emelt a percdíjakon, viszont majdnem az összes díjcsomagnál 10 százalék fölé merészkedett. A Telenor árai alig emelkednek. Távközléspiaci körkép az áfa emelés után.
A vizsgálat megindításának oka elsősorban az, hogy sok bank nem tájékoztatta megfelelően ügyfeleit a hiteligénylés internetes módjáról.
A tavalyi év az online fogyasztói közösségeké, a spórolásé, és a fenntartható fejlődésre való törekvésé volt. Vajon így lesz ez az idén is?
A cég hétfői közleménye szerint a szolgáltatás tesztelésében több száz lakossági, kis- és közepes, illetve nagyvállalati ügyfél vett részt.
Csaknem 2 millió 23 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma novemberben - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMMH) az MTI-t csütörtökön.
A Vatikán megvásárolta a vatican.xxx internetes címet, elkerülve ezzel, hogy a pápai állam nevét viselő weboldalt az egyházhoz méltatlan tartalommal töltsék fel.
A 2011 első negyedében gyűjtött uniós adatok szerint keleti szomszédainknál a legmagasabb az internetet nem használók aránya az Európai Unióban.
Néhány minisztériumi alkalmazott a szigorú szabályok ellenére filmeket, sorozatokat és számítógépes játékokat tölt le az internetről Szlovákiában. Novemberben és decemberben a Dexter című sorozatgyilkosos krimisorozat volt köztük a legnépszerűbb.
Az idei karácsonyi szezon egyik vitathatatlan slágerterméke az okostévé, azaz az olyan televízió, amellyel már webes tartalmakat is lejátszhatunk.