Tisztelt Fidesz!
Megdöbbentőnek és tűrhetetlennek tartom azt, hogy az Országházban, a nemzet templomában továbbra is jelen vannak az mszp-s bűnözők, és puszta jelenlétükkel is szennyezik nemcsak az Országgyűlés légkörét és termeit, hanem az egész ország hangulatát, biztonságérzetét, sőt bizalmát a Fidesz iránt. Olyan emberekre gondolok, akik erkölcsi-jogi értékrend és nemzettudat híján talán nincsenek is tudatában a magyarság ellen elkövetett súlyos bűneiknek.
Hangosan kérem ki magamnak a Kovács Éva-féle magyarellenes uszítást!
Először is, törvénytisztelő állampolgárként HANGOSAN KÉREM KI MAGAMNAK azt a fajta nemzetellenes uszítást, mely árad és fröcsög Dr Kovács Éva, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által a Népszabadság mai (június 22) számában megjelentetett cikkből, mely uszításról azt hihettük, hogy az mszp-s, szdsz-es söpredék bukásával legalább egy időre megszűnik.
A levitézlett balliberális elit újabb fogalmazványát olvasva, nem tudtam eldönteni, melyik indulat legyen nagyobb bennem: a felháborodás vagy a sajnálkozás. Kezdjük ez utóbbival. Hiszen elképzelhetjük bauertamást, mint valami szegény szerencsétlent, aki mögül nemrég kihátrált - sőt megsemmisült - az SZDSZ, és összeomlott a bolsevik párt, amint nagykeservesen összeüti a „tiltakozást” - nagyjából egy hatodik osztályos nebuló szintjén, begyűjti hozzá a 27 darab aláírást, és szépen elslattyog vele az MTI Naphegy téri székházába.