Magyar Gárda
Azon a napon több ezer gárdista és hazafi gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a Magyar Gárda feloszlatása ellen és szolidaritást vállaljanak a politikai foglyokkal.
Hétfőn dönt a Legfelsőbb Bíróság: valóban jogellenes volt a 2009 július 4-i Erzsébet téri gárdista- tüntetés feloszlatása? A tárgyalás nyilvános.
A törvényjavaslat valódi célja az, hogy új polgárőr egyesületek ne jöjjenek létre, a meglévők pedig szorosan állami, kormányzati kontroll alatt legyenek.
Meghívó érkezett szeptember közepén részemre, amely a közismertebb nevén "tankos Gyuri bácsi", vagyis Horváth György Magyar Gárda-tag nemzettestvérünk kerek évfordulós, 70. születésnapjára invitálta bajtársait.
Azok közé tartozom, akik átélték az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján történteket, mert hetekkel korábban elhatároztuk barátaimmal a közös megemlékezést, nem pártokkal, de ünnepi lélekkel.
Életemben először az avatásán találkoztam Vele. Emlékszem, milyen izgatottan és elfogódottan vártunk a megérkezésére. Büszkék voltunk, hogy a mi csapatunk kötelékébe fog tartozni az ország legidősebb gárdistája. Büszkék voltunk, pedig legfeljebb sejthettük, hogy mindez többet jelent majd nekünk egyszerű statisztikai adatnál...
Feszes vigyázzban álltunk. Elképzelhetetlen csend ülte meg a termet. Ő letette az esküt, aztán magára öltötte a Gárda oroszlános mellényét, és a nyakába kötötte az Árpád-sávos kendőt. Egyszerűen és természetesen. Felejthetetlen pillanat volt.
Baranyai Imrétől szeptember 23-án, pénteken, 13 órakor veszünk végső búcsút a kabai köztemetőben.
Szomorú hírt kapott szerkesztőségünk. Sándor Lajos, az Új Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei szervezetének vezetője közölte: 98 esztendős korában elhunyt a mindannyiunk által tisztelt Baranyai Imre bácsi, az ország legidősebb gárdistája. A második infarktust már nem bírta ki megfáradt öreg szíve.
Emlékezni gyűltek össze gárdisták és szimpatizánsaik augusztus 28-án délután a hegyvidéki Turul-szobornál. Az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda több száz gárdistája a Magyar Gárda négy évvel ezelőtti megalakulását és a Rongyos Gárda nevével fémjelzett nyugat-magyarországi felkelés 90. évfordulóját ünnepelte. A rendezvényen tiszteletét tette Für Lajos egykori honvédelmi miniszter is.
Adjon az Isten!
Augusztus 28-án emlékezni fogunk. Emlékezni arra, hogy négy éve 56 ember a budai Várban esküt tett a Szent Koronára, és ezzel kezdetét vette a Magyar Gárda támadásokkal és küzdelmekkel teli, de dicsőséges története. A megemlékezésre hivatalosan meghívtuk az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda gárdistáit, hogy végre ne külön, hanem együtt tartsunk seregszemlét. Mindkét szervezet jelen lesz.
Augusztus 28-án emlékezni fogunk. Emlékezni arra, hogy négy éve 56 ember a budai Várban esküt tett a Szent Koronára, és ezzel kezdetét vette a Magyar Gárda támadásokkal és küzdelmekkel teli, de dicsőséges története. A megemlékezésre hivatalosan meghívtuk az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda gárdistáit, hogy végre ne külön, hanem együtt tartsunk seregszemlét. Mindkét szervezet jelen lesz.
Idén második alkalommal rendezik meg Sóstófalván a Jobbik borsodi ifjúsági tagozatának sátortáborát. A rendezvényen előadást tartott, rovástáblát avatott, majd rendhagyó szoboravatáson vett részt a mozgalom európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád.
Szomorú évfordulóra történő megemlékezésre voltam hivatalos. Két éve volt, hogy Draskovics bolsevik terrorának emberei rendőrnek álcázva, visszaélve hatalmukkal, a bebörtönözött politikai foglyok melletti kiállásra érkező Magyar Gárda tagjait és szimpatizánsait megrohamozták, és több mint kétszáz társunkat jogalap nélkül börtönbe zárták és törvénytelen határozattal súlyos pénzbírságra ítélték 2009 július 4-én az Erzsébet téren, Budapesten.Megalázták és erőszakkal elvitték Vona Gábor Gárda-alapítót is.
Adjon az Isten!
Ismertek mindannyian. Tudjátok ki vagyok, tudjátok mit tettem. Tudjátok, hogy miket értünk el együtt, és látjátok mennyire dörzsöli a tenyerét a hatalom a jelenlegi helyzet láttán. Vannak hibáim. Néha arrogáns vagyok, néha lekezelő, de soha nem kérdőjeleztétek meg a hozzáállásomat a Gárda tekintetében.