Azt már egész jól megszoktuk, magunkfajták, jó másfél évtized alatt, hogy le-lefasisztáznak, -szélsőségeseznek, rasszistáznak bizonyos politikai-erkölcsi hullák bennünket. „Hess, hess böglyök, szúnyogok, / tetvek, nyüvek, döglegyek!” - mondtuk mindannyiszor nevetve, a „megedződöttek” fölényességével, amikor belénk-belénk mart valamelyik szocialista vagy szabaddemokrata parazita féreg, hiszen mást sem tudtak-tudnak szajkózni ránk.
Megmondom őszintén, egyszerűen nem volt sem kedvem, sem türelmem végigböngészni a keresőn, és találni bárminemű utalást Petromán László, a Hajdú-bihari Hét publicistájának régebbi munkásságára. Azt tudom, hogy a Debrecen hetilapban is írogat. (Értsd: közpénzen, önkormányzati lapokban nyomja a pártpropagandát.) De nem is ez a lényeg. Egyszerűen csak picit kíváncsi lettem egy, ezen íráséval nagyon hasonlatos című, a Hétben megjelent cikkének elolvasása után: Petromán bértollnok úr - mondjuk - 16 évvel ezelőtt, vajon hol tevékenykedhetett? (Amennyiben persze, már akkortájban is művelte szakmát.)
Egy kis történelmi párhuzam…
A Szapolyai család Mátyás király idején vált Magyarország legtehetősebb nemesi famíliáinak egyikévé. Egyik leszármazottjuk, János - ezen a néven később (Szent Korona nélküli) magyar (ellen)király is 1526-40 között - 1514-ben erős banderiális csapataival siet az igencsak szorult helyzetben lévő, országszerte gyűlölt Báthory István erdélyi vajda segítségére a temesvári vár alá, félretéve egymás iránti halálos gyűlöletüket és hatalmi viszályukat, hogy együtt számoljanak le Székely Dózsa György paraszti és kisnemesi keresztes-seregével.
Az utóbbi napok határontúli magyarokkal kapcsolatos hírei közül talán a Duray-ügy a legtenyérbemászóbb. Történt, hogy Duray Miklós doktor, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának alelnöke azt találta nyilatkozni a Jan Slota nevezetű, emberszabású gyökérről, a Tót Nemzeti Párt főtulokjáról, hogy „fasiszta”. (Egyébként az, egy igazi, amolyan Mussolini stílusú vadbarom… Csak bojtos, tollas kalap kéne még a fejére.)