Tovább enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György elleni kényszerintézkedést Fővárosi Törvényszék; a pénteki végzés szerint Budaházy György minden nap két órára elhagyhatja otthonát.
Budaházy Györgyöt meggyanúsították közösség elleni izgatással a 2008-as melegfelvonulással kapcsolatban - erről a gyanúsított és ügyvédje kedden sajtótájékoztatón számolt be Budapesten.
A Jobbik üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át tartó előzetes letartóztatását – áll a párt elnöksége, Gaudi-Nagy Tamás jogvédő országgyűlési képviselő, illetve Morvai Krisztina EP-képviselő által közösen jegyzett szombati közleményben.
Szikinger István, Budaházy György védőügyvédje tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz fog fordulni. "Utalni kell mindenekelőtt a Magyar Televízió Ma Reggel című, 2011. július 26-ai műsorában Morvai Krisztinával folytatott beszélgetésre, amelyben egyenesen a Norvégiában elkövetett tömegmészárlással hozták összefüggésbe a Budaházy György elleni vádakat. Ezt az eljárást a védencem és a magam nevében is a leghatározottabban visszautasítom" – szögezte le a védőügyvéd.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Engedje meg, hogy a 2006 őszi meghurcoltak nevében és érdekében Önhöz, mint a Magyar Köztársaság kormányfőjéhez forduljak a 2006 őszi véres állami erőszak igazságtétele ügyében három rendkívüli jelentőségű kérdésben, abban bízva, hogy Önnek valóban és még mindig fontos, hogy a 2006 őszén kilőtt szemű, megvert, megkínzott, önkényesen fogva tartott károsultak jóvátételt kaphassanak, a rendőrterror felelősei végre feleljenek bűniekért és a politikai okból elítéltekről, meghurcoltakról végre lekerülhessen a méltatlanul rájuk akasztott bűnös bélyeg.
A Jobbik EP- és országgyűlési képviselői mai közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy peren kívüli egyezség alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság elégtételt adó közleményben fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást tüntetésről távozó több más személlyel együtt rendőri támadást ért 2009. március 15-én.
Budaházy György szabadlábra helyezését kérte ügyvédje, elsősorban védence gyermekeire hivatkozva, a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőper hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon. Budaházyt két éve tartják fogva. Az eljárás korábbi szakaszában több gyanúsított is hónapokig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg azonban már csak az első-, illetve a harmadrendű vádlott, Szász Endre áll a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt. A Fővárosi Bíróság utoljára három hónapja utasította el Budaházy szabadlábra helyezési indítványát, amelynek elbírálása másodfokon még folyamatban van.
Ismét az elsőrendű vádlott melletti szimpátiatüntetéssel kezdődött a tárgyalás a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Bíróságon szerdán; a bíró bejelentette, hogy néhány napja személyesen felkereste a vádlott húga.
Nagy kíváncsisággal és nem titkolt izgalommal ültem le ma délután a Magyarok Világszövetsége által biztosított teremben, hogy végre őszinte szavakat és cselekvési irányról halljak, és lehetőségem szerint szerény képességeimmel ehhez tapasztalataimmal, megszólalásommal hozzájáruljak. Elárulom, ma először nem csalódtam! Pedig a délután a hagyományos magyar szervezetlenség miatt rosszul kezdődött.