Dúró Dóra
A Gyurcsány-kormány gazdasági tárcájának éléről miniszterelnökké puccsolt Bajnai az utasításokat és a pénzt is Hillary Clinton körétől kapja.
A Jobbik tiltakozik amiatt, hogy a felsőoktatásból 17 százalékos forráskivonást tervez a kormány, és a nemzet jövőjének rombolását látja a lépésben.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága szerdán több kormánypárti, illetve ellenzéki módosító javaslatot is támogatott a házszabály változtatására irányuló fideszes indítvány tárgyalása során. A testület által támogatott indítványok szigorítanák a törvényhozás felgyorsításának feltételeit.
A Jobbik szerint Steiner Pál ismét bebizonyította, hogy a magyarság helyett csak a zsidók érdekképviseletét tekinti feladatának.
Az új köznevelési törvény több pozitívumot is tartalmaz, a kiszivárgott megszorítások és számos káros elem miatt azonban a Jobbik nem tudja azt támogatni.
A köznevelési törvény tervezete nem tud mit kezdeni a cigány gyerekekkel, megalázza a pedagógusokat, továbbá liberális befolyás is van benne.
A Jobbik szerint a Fidesz új választási koncepciójának kulcseleme a választókerületek száma lesz, de ezt még nem pontosították. Dúró Dóra szóvivő szerint a rendszer arányossága azon múlik, hogy hány egyéni és hány listás mandátum lesz. Hozzátette: a Jobbik a német modell bevezetését szorgalmazza, amelynek lényege, hogy az egyéni választókerületek megtartásával alakít ki arányos parlamenti mandátumokat. Véleménye szerint a javaslatnak vannak olyan elemei, amelyeket támogatnak, ilyen az egyfordulós rendszer, mivel az sokkal olcsóbb.
A Jobbik szerint a Fidesz választási reformja a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert. Ez az újabb aránytorzítás már "az egypártrendszer felé tett ugrást" jelentené - közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője vasárnap az MTI-vel, felidézve, hogy az 53 százalékos társadalmi támogatottságból kapott "torz módon" kétharmados parlamenti többséget a Fidesz-KDNP.
Dúró Dóra mai sajtótájékoztatóján kijelentette: a pedagógusok béremelése a Jobbik álláspontja szerint elkerülhetetlen, mert e nélkül a 2013-ban bevezetendő életpályamodell sem fogja beváltani a hozzá fűzött várakozásokat.
Dúró Dóra a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, a Püspökladányban hétvégén tartott időközi országgyűlési képviselői választáson a voksok alapján a nemzeti radikális párt második erővé nőtte ki magát a térségben. „A választáson résztvevők 27,5 százaléka támogatta a Jobbikot, ami 3,5 százalékkal több, mint az előző országgyűlési képviselő-választáson volt ebben a körzetben” – jelentette ki Dúró Dóra.
A Véderő szervezet, nemhogy a Jobbik szövetségese, hanem éppen ellenkezőleg: a párt és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ellenfelének tekinthető.
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője tartott sajtótájékoztatót a Gyöngyöspatán kialakult helyzettel kapcsolatban. A politikus leszögezte: a Jobbiknak semmi köze sincsen a Véderő szervezethez, olyannyira nem, hogy az a Jobbik ellenlábasának tekinthető, hiszen a szervezet vezetője Eszes Tamás a barikad.hu információi szerint el kíván indulni a megüresesedett polgármesteri székért a Jobbik jelöltjével, Juhász Oszkárral szemben. Felszólította az LMP-t, hogy fejezze be a hangulatkeltést és ne próbálja meg a Jobbikot összemosni egy olyan szervezettel, amihez semmi köze.
A képviselők jogállásával kapcsolatos módosítások között várhatóan szerepelni fog az a rendelkezés, hogy egy házaspár mindét tagja ne lehessen országgyűlési képviselő - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatóján.
Iskolabezárási moratórium bevezetéséről szóló határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Jobbik – jelentette be sajtótájékoztatóján Dúró Dóra és Ferenczi Gábor. Dúró Dóra elmondta: országos probléma, hogy egyre több iskola esetében merül fel a bezárás lehetősége többségében anyagi okok miatt, s a helyzetet súlyosbítja, hogy a 2011-es költségvetésben a korábbi 350 millió forint helyett 300 millióra csökken a kisiskolák újranyitására fordítható összeg.