Tartalom átvételGyurcsány

Sukoró-ügy - Tanúként hallgatták meg Veres Jánost

2012. január 9. - 19:38

Tanúként hallgatta meg Sukoró-ügyben Veres János szocialista országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn - tudatta az ügyészség az MTI érdeklődésére.

A nap karikatúrája - Monty Python: Ferenc király legendakör

2011. október 15. - 23:32

Az MSZP nem vesz részt a rendőri túlkapásokat vizsgáló albizottság munkájában

2010. július 29. - 07:32

Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására - közölte Nyakó István arra reagálva, hogy Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: szeptember végén akarják meghallgatni a volt miniszterelnököt.

Bizottság elé idézik Gyurcsányt a rendőri jogsértések miatt

2010. július 28. - 07:38

Gergényi Péter és Bene László volt budapesti, illetve országos rendőrfőkapitány mellett meghallgatná a volt miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is a 2006-os rendőri brutalitást vizsgáló parlamenti albizottság - tudta meg a Magyar Hírlap.

Gyurcsány szerepe a tévéostromban és a Sukoró-ügyben

2010. július 15. - 08:21

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki szinten koordinálta a sukorói telekcserét. Állítása szerint olyan iratokat adott át az ügyészségnek, amelyek erősítik, hogy Gyurcsányt nem lehet megkerülni az ügyben. A volt miniszterelnök titkárságának közleménye szerint Gyurcsány Ferenc sem formálisan, sem informálisan nem vett és nem is vehetett részt a vagyonkezelő döntéseiben, konkrét ingatlancseréről senkivel sem tárgyalt.

Terítéken Gyurcsány viselkedése

2010. július 11. - 16:42

Azután, hogy nem túl régen "mértékadó" közszereplők, a magyar szellemi élet fajsúlyos színei és virágai Gyurcsány Ferenc védelmében manifesztumot tettek közé, és a bukott miniszterelnök a tőle megszokott harcias (vakmerő?!) attitűddel közölte a nagyérdeművel, hogy csak vádolják nyugodtan, ő bizony a vádlottak padjáról fogja vádolni a választások győzteseit, szóval ezután, a hétvégén újra szükségét érezte, hogy megnyilvánuljon. Momentán a nemzeti együttműködés nyilatkozatának közintézményekben történő kifüggesztéséről intézkedő kormányhatározat szolgált neki megfelelő apropóval.

Kiszorítják-e a Gyurcsány-szárnyat? - Szocialista kongresszus lesz a hétvégén

2010. július 8. - 23:15

Nem csupán a foci világbajnokság az oka annak, hogy a szocialisták szombati tisztújító kongresszusáról szóló hírek alig versenyképesek az olvasók figyelméért folyó küzdelemben. Az MSZP eljutott odáig, hogy már nem irányul rá automatikusan a reflektorfény; akár csendben el is jelentéktelenedhet, a figyelemért pedig harcolnia kell.

A Népszava szerint az lesz a legfőbb ügyész, aki vállalja Gyurcsány őrizetbe vételét

2010. július 1. - 22:50

Bizonyosra vehető, hogy belátható időn belül a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészség szervezetét - írja a Népszava. A lap szerint azt még nem tudni, a döntéssel megvárják-e Kovács Tamás legfőbb ügyész decemberi nyugdíjba vonulását vagy sem.

Újabb kétségbeesett hörgés - Gyurcsány bukása 2.

2010. június 28. - 00:21

A Gyurcsány nevű képlet - vagy éppen Gréczy nevű csahosa, esetleg egy másik ügyeletes fletokrata - újra teleszórta betűkkel a "legismertebb baloldali blogger" internetes naplóját, a "Kifordított ország blog" szerzője pedig röviden reagált rá. Akinek nem éri fel az ingerküszöbét a gyurcsányi blog, netán amúgy sem szeret olvasni, hanem inkább a vizuális kultúra híve, az görgessen lejjebb a videóhoz.

Ennél már nincs lejjebb: a Fekete lovag harcra hív

2010. június 22. - 04:25

Nem tudom, mi lehet ebben a borongós júniusi levegőben, de hogy az idiótákra nagy hatással van, az az elmúlt napok eseményeiből kiindulva bizton kijelenthető. Tegnapelőtt a 108 agyament, tegnap pedig már a legfőbb böszme is úgy gondolta, hogy neki márpedig mindenképpen meg kell nyilatkoznia. Így most már 109-en vannak azok a mérhetetlenül felvilágosult baloldaliak, akik aggódnak a szabadságért és a demokráciáért azért, amit ők még néhány hónapja is két lábbal tapostak.

Balsai Gyurcsányra gondol, de nem mondja ki

2010. június 18. - 10:28

Hivatala még csak alakul, ám a rendőrségtől már három folyóméternyi iratanyagot kapott Balsai István fideszes politikus, volt igazságügyi miniszter, aki most Orbán Viktor miniszterelnök biztosaként vizsgálja a 2006. október 23-i budapesti rendőri fellépés körülményeit. Néhány hónapon belülre tervezi jelentése elkészítését - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli háttérműsorában.

Sukoró csak a jéghegy csúcsa

2010. március 15. - 00:32

Az izraeliek befektetési kedve részben menekülés is volt. Erős lökést adott a zsidó államban felhalmozott tőkék kihelyezésének a 2000-ben kezdődött al-Aksza Intifada, a bizonytalanság jelentősen lelassította az izraeli gazdaságot. Az egyik legjelentősebb bevételi forrás, a turizmus megszűnt, a hozzá kapcsolódó iparágakat is a csőd fenyegette. Drasztikusan csökkent az izraeliek életszínvonala, ami - különösen a '90-es évek kiugró gazdasági eredményei után - érzékenyen érintette a lakosságot.

Szili azt üzente Gyurcsánynak, hogy ne árulózzon

2010. március 14. - 20:29

A kampányban meg kell őrizni a szocialisták egységét, de a választások után fel kell tárni az MSZP zuhanásához vezető tartalmi, szervezeti és személyi okokat is - nyilatkozta Szili Katalin. A volt házelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjújában Gyurcsány Ferencnek is üzent, amikor az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggésben azt mondta: a párt elnöksége szerint nem a frakcióból került ki a felvétel, ezért jó lenne, ha mindenki ehhez a megállapításhoz tartaná magát árulózás helyett.

Stumpf: Gyurcsány bezavarhat az MSZP-ben

2010. március 12. - 18:32

A Századvég Alapítvány elnöke szerint 50 és 60 százalék közötti részvételi arány várható az áprilisi országgyűlési választásokon. Stumpf István hozzátette: akár több mint száz helyen a Fidesz jelöltje megszerezheti a mandátumot már az első fordulóban.

A későn kezdődő kampány, a személyes érintettség hiánya, a nem felfokozott hangulat miatt valószínűleg alacsonyabb lesz a részvételi arány a parlamenti választáson, mint 2006-ban volt - mondta az InfoRádiónak Stumpf István az 5. Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés című konferencián. A Századvég Alapítvány elnöke szerint 50 és 60 százalék körül alakul a részvételi arány.

Miért jön elő Gyurcsány?

2010. március 10. - 01:58

Lehetne arról beszélni - és persze vitatni is rögtön -, hogy Gyurcsány Ferenc váratlan megjelenése az MSZP kampányában professzionálisan megtervezett, széles körben egyeztetett és a szavazatmaximalizáció céljainak megfelelő lépés. Most, hogy az MDF (már nem is olyan) lassan kiesik a baloldali szavazókért folytatott versenyből, s egyre inkább a Fideszhez és a Jobbikhoz való viszony, továbbá a potenciális szavazók mobilizálása válnak döntő kérdéssé a szocialisták kampányhajrájában, az MSZP akár elő is húzhatná azt a politikusát, akitől még mindig a leginkább várhatja azt, hogy zavarba ejtően sodró lendületével, vakítóan antifideszes és antifasiszta elkötelezettségével, továbbá szónoki képességeivel – amelyek miatt minden politikusi gyengesége ellenére messze kiemelkedik szürke és még szürkébb társai közül – segítheti a párt törzsszavazóinak felrázását.

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes